Az egészségügyhöz és a közoktatáshoz igazított bért szeretnének a szociális ágazatban dolgozók
A szociális és gyermekvédelmi szféra munkavállalói számára „tűzoltásként” legalább 25 százalékos azonnali béremelés szükséges – jelentette ki a Szociális Munkások Magyarországi Egyesületének elnöke.
Meleg Sándor az Országgyűlés gyermekvédelem rendszerszintű válságát feltáró vizsgálóbizottságának szerdai ülésén elmondta: hosszú távon a béreket az egészségügyben és a közoktatásban fizetett bérekhez kell igazítani, mivel ezek az ágazatok elszívják a munkaerőt a szociális és gyermekvédelmi szférából.
Fockter Judit, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főosztályvezetője hangsúlyozta, hogy az ágazatban tapasztalható pszichés nyomással és az extrém magas túlóraszámmal nincsenek arányban a bérek, emiatt 15-16 százalékos a betöltetlen álláshelyek aránya. A dolgozók fizikailag és mentálisan is veszélyeztetve érzik magukat, ezért kezelhetetlen mértékű a fluktuáció.
A szociális ágazatban dolgozók azonnali, 25 százalékos béremelésért és jobb munkakörülményekért demonstráltak szeptember közepén. A Miniszterelnökség előtt tartott tüntetésre Magyar Péter is elment, átvette a követeléseket, és szólt is a demonstrálókhoz. Mint mondta, a kormány pontosan tisztában van a szociális ágazat helyzetével, ismeri annak problémáit, és tudja, hogy még egy 25 százalékos béremelés sem jelent érdemi és valós megoldást a szektorban, ezért türelmet kért a szociális ágazat munkavállalóitól.

