Igazi sztárparádé volt az első Harry Potter világpremierje 25 éve: a királyi család tagjai is ott voltak
Pontosan 25 évvel ezelőtt, 2001. november 4-én mutatták be a J. K. Rowling nagysikerű regényfolyamán alapuló filmsorozat első részét, a Harry Potter és a bölcsek kövét a londoni Odeon Leicester Square moziban.
A premieren a szereplőgárda apraja-nagyja mellett világsztárok is tiszteletüket tették – többen a családjukkal együtt érkeztek. A vörös szőnyegen ott volt a főszereplőket alakító Daniel Radcliffe, Emma Watson és Rupert Grint, valamint a szerző, J. K. Rowling is.
A nagyszabású bemutatót követően a brit közönségnek még majd’ két hetet kellett várnia, hogy a film moziforgalmazásba kerüljön, itthon pedig november 22-től lehetett jegyet váltani a magyar szinkronos verzióra.
A bemutató alkalmából készült galéria felidézi a rendezvény hangulatát: a fotókon a szereplők mellett a brit királyi család tagjai is láthatók, ami különleges fényt adott az eseménynek.

