Kezdőlap Szórakoztatás Minden jel szerint megvan az új James Bond
Minden jel szerint megvan az új James Bond

Minden jel szerint megvan az új James Bond

által Marton

Minden jel arra utal, hogy megvan az új James Bond

Öt év telt el azóta, hogy Daniel Craig a Nincs idő meghalni című filmmel elbúcsúzott James Bond szerepétől, és egy ideig csak találgatni lehetett, ki lesz az új 007-es ügynök. A találgatásoknak most új lendületet adott egy hollywoodi újságíró értesülése, amely szerint a producerek döntöttek.

A 36 éves brit színész, Callum Turner alakíthatja a következő James Bondot. A híresztelés azért keltett különösen nagy figyelmet, mert annak forrása Roger Friedman újságíró, aki több mint húsz évvel ezelőtt Daniel Craig kiválasztásáról is az elsők között számolt be. Friedman november 2-án arról írt, hogy hollywoodi berkekben már kész tényként beszélnek Turner szereposztásáról.

Legalább egy éve pusmognak róla

A színész neve korábban is felmerült a lehetséges Bond-jelöltek között, az elmúlt napok fejleményei azonban tovább erősítették az esélyeit. A Variety szerint október végén megkezdődtek a végső próbafelvételek, amelyekre Turner mellett Jack Lowden és Josh O’Connor is esélyes volt. Mozifilmben legutóbb az idei Csak egy éjszaka című romantikus vígjátékban láthattuk.

Callum Turnerről már januárban megírták, hogy befutó lehet a 007-es szerepére: „Nem az a tipikus szépfiú, van benne egyfajta nyers karakánság, ami talán munkásosztálybeli hátteréből fakad: gyerekkorát egy londoni önkormányzati lakótelepen töltötte, anyja egyedül nevelte fel. Ezen kvalitásai okán Sean Connery és Daniel Craig Bond-alakításainak szellemi örököse lehet”.

Ezt is kedvelheted