Bangó Margit: újra súlyos betegséggel kellett szembenéznem
Hosszú hallgatás után ismét jelentkezett közösségi oldalán Bangó Margit. A Kossuth-díjas énekesnő bejegyzésében arról írt, hogy az elmúlt több mint egy év élete egyik legnehezebb harca volt, és újra súlyos betegséggel kellett szembenéznie.
„Voltak nehéz napok, fájdalmak, félelmek és pillanatok, amikor minden erőmre szükségem volt. De a hitembe kapaszkodva, Isten kegyelméből és segítségével ismét talpra állhattam” – fogalmazott a bejegyzésben, hozzátéve, hogy hiszi: ezúttal is vele volt, és ezután sem engedi el a kezét.
Az énekesnő háláját fejezte ki azért, hogy megélhette ükunokája születését, és hogy elkészülhetett egy olyan kép, amelyen a teljes családja hiánytalanul szerepel. Köszönetet mondott kezelőorvosainak és az őt ellátó egészségügyi dolgozóknak a munkájukért, tudásukért, emberségükért és kitartásukért.
Bangó Margit a követőinek is megköszönte a rengeteg imát, szeretetet és jókívánságot, amelyet az elmúlt időszakban kapott. Mint írta, minden egyes imának, gondolatnak és érte mondott szónak jelentősége volt, és hiszi, hogy ezeket az imákat Isten meghallgatta.
Az énekesnő egészségi állapota miatt korábban, még februárban megszólalt az unokája is, aki akkor arról beszélt, hogy hosszú hónapok óta van kórházban kisebb-nagyobb megszakításokkal. A család azt kérte, mindenki tartsa tiszteletben, hogy az énekesnő jelenleg a gyógyulásra fókuszál.

