Megbukott a Cybertruck, a Tesla leállítja a gyártását
A Tesla a jövő év közepén leállítja a Cybertruck modell gyártását texasi gigagyárában a lanyha kereslet miatt. A cél ezzel együtt az is, hogy kapacitást szabadítsanak fel a Cybercab robotaxik gyártásának növelésére – jelentette be Elon Musk az X-en.
A bejelentésből nem derült ki pontosan, hogy a Cybertruck gyártását egy másik gyárba helyezik át, vagy teljesen kivezetik a modellt. A kifejezetten a Gigafactoryban kialakított speciális gyártási igények miatt azonban valószínű, hogy utóbbi lesz a megoldás. Ezt erősíti az is, hogy Wes Morrill, a Cybertruck vezető mérnöke Musk bejegyzéséhez azt írta: a Cybertruck hihetetlen technológiai fejlesztési platform volt, és ez él majd tovább a Cybercabben.
Egyes becslések szerint a Tesla nagyjából 2 milliárd dollárt költött az autóhoz kötődő kutatás-fejlesztésre, bevételei pedig mindössze 100 millió dollár körül alakultak, így akár 1,9 milliárd dollárt is bukhatott a modellen a cég.
A Cybertruckot 2023 év végén vezették be, több évvel az eredetileg ígért dátum után. Megjelenésekor rögtön kiverte a biztosítékot sokaknál a megosztó kialakítása miatt. A modell Európában egyáltalán nem érhető el, mivel problémás a hatósági engedélyek beszerzése.
A modell már több visszahíváson is átesett minőségbeli problémák miatt: a Tesla 2025 márciusában szinte az összes addig legyártott, több mint 46 ezer példányt kénytelen volt visszahívni, mert egy rozsdamentes acél elem menet közben leválhatott az autókról.
Valószínűleg ez is hozzájárult ahhoz, hogy a Tesla hivatalosan nem közöl eladási adatokat a Cybertruck kapcsán, hanem az egyéb modell kategóriába sorolta. Ebből kiderül, hogy a harmadik negyedévben mindössze 8295 ilyen jármű kiszállítására került sor a második negyedévi 12 364 után.

