Udvaros Dorottya: „Kavarog bennem, hogy mit jelent egyáltalán az, hogy én megbocsátok az anyámnak”
Udvaros Dorottya csak édesanyja halála után, évekkel később jutott el oda, hogy megértse és elfogadja a múltját. A színésznő Nyáry Krisztiánnal közösen készített, Vetkőzés című könyvéhez családi iratokat is felkutatott, amelyekből édesanyja meghurcolásának eddig ismeretlen részletei derültek ki.
A színésznő a Nők Lapjának adott interjújában a késői megbékélésről, gyerekkora fájdalmas emlékeiről és élete legsúlyosabb szakmai válságairól is mesélt. Arra a kérdésre, miért most vállalt egy könyvet, amelyben visszatekint az életére, elmondta: rövid időn belül három kiadó is megkereste, kettőnek nemet mondott, a Corvina felkérésénél viszont úgy érezte, ennek a könyvnek most meg kell születnie. Azt szerette volna, hogy Nyáry Krisztián írja, bár korábban nem ismerték egymást.
Arra a felvetésre, hogy volt-e valamilyen célja a könyvvel, például igazságot szolgáltatni az édesanyjának, Udvaros Dorottya azt válaszolta: anyjának is szeretett volna valamiféle igazságot szolgáltatni, ami korábban is sokszor eszébe jutott. Felidézte, hogy Bartis Attila A nyugalom című regényéből színdarab és film is született, mindkettőben ő játszhatta Weér Rebekát, az idősödő színésznőt, és mindkét alkalommal úgy érezte, ezzel valamit az édesanyjáért is tesz. Mint mondta, a szakma nagy része tudta, hogy az édesanyja ártatlan volt, sokan rettenetes veszteségnek tartották, hogy egy ilyen tehetséges ember pályáját már a kezdetén derékba törték.
A színésznő a családja története miatt ment el családfakutatóhoz és a Történeti Hivatalhoz is, hogy kikérje a szüleire és a magára vonatkozó iratokat. Leginkább az érdekelte, hogy az apai nagyapja halála után az édesapja miért maradt hatévesen egyedül. Elmondása szerint sem a sváb, sem a zsidó család nem fogadta el a szülei házasságát, és azt, hogy a nagymamája felvette a férje keresztény vallását; az édesanyja ideg-összeroppanást kapott, az édesapja pedig két évre árvaházba került. Erre kereste a választ, bár végül nem kapta meg.
Az édesanyja meghurcolásáról szólva Udvaros Dorottya elmondta: édesanyja 1943-ban kezdte a színművészeti akadémiát, amelynek akkor Kiss Ferenc volt az igazgatója, aki a nyilas párt tagja volt. Mint fogalmazott, az oroszok már részben bent voltak, a németek pedig még nem vonultak ki teljesen, amikor darutollas csendőrök néhány napos munkaszolgálatra vittek diákokat, és végignézték a növendékek listáját. Édesanyja az akadémia előtt kereskedelmi iskolába járt, ahol gyors- és gépírást tanult.
Az interjúban szó esik arról is, miért jelentette fel Udvaros Dorottya édesanyját a saját volt vőlegénye, és hogyan törte derékba mindez a színészi pályáját. A színésznő arról is őszintén beszél, miért volt feszült a kapcsolatuk az édesanyja életének utolsó éveiben, és hogyan változott meg később az, amit róla gondolt. Felidézi hányattatott gyerekkorát és azt a két alkalmat is, amikor olyan mélypontra került, hogy képtelen volt színpadra lépni. Nyáry Krisztián pedig elárulja, milyen eddig ismeretlen részletekre bukkantak a családi iratokban, és mi történt, amikor a színésznő szembesült saját múltjának legkényesebb történeteivel.

