Marad az „Európa-bajnok” áfa, a zöldség-gyümölcs áfacsökkentésnek nincs nyoma a 2027-es költségvetésben
Bár Magyar Péter a kampányában a zöldségek és gyümölcsök áfájának azonnali csökkentését ígérte, ennek nincs nyoma a 2027-es költségvetésben. Két, nagyságrenddel kisebb tétel – a vényköteles gyógyszerek és a tűzifa – esetében ugyan megtörtént az áfacsökkentés, összességében azonban marad a fogyasztás megadóztatására épülő modell.
A Tisza Párt azt ígérte, hogy kormányra kerülése után azonnal 5 százalékra csökkenti a gyümölcsök és a zöldségek áfáját, majd az összes egészséges, végül minden alapvető élelmiszer áfakulcsát. Magyar Péter 2024 augusztusában ezzel kecsegtette a választóit, ám ebből a kormányra kerülése óta még semmit nem valósított meg. Az érvelés nem változott: a zöldségek és a gyümölcsök áfája az Egyesült Királyságban, Írországban és Spanyolországban 0 százalék, Lengyelországban 4 százalék, Romániában 5 százalék, Magyarországon pedig a kiskereskedelmi különadóval együtt 31,5 százalék.
Áfaügyben két konkrét ígéret megvalósult. Szeptembertől a vényköteles gyógyszerek áfája 5-ről nulla százalékra csökkent, ami idén összesen 2 milliárd forintos bevételkiesést okoz a büdzsében. A lakosság megtakarítása 4 millió háztartással számolva átlagosan évi 1750, havi 144 forint. A tűzifánál nagyobbat léptek: szeptember közepétől 27 százalékról 5 százalékra csökkent az áfa, ami elméletileg 17,32 százalékos árcsökkenést jelent, a gyakorlatban viszont a vevők annyit érzékelnek, amennyit ebből a tüzépek átengednek.
A 2027-es költségvetésben a tűzifa- és gyógyszeráfa kiesése együtt 14 milliárd forintot tesz ki. Az egészséges élelmiszerek áfájának csökkentése ennél sokkal nagyobb tétel volna: csak a zöldség-gyümölcs esetében 160 milliárd forint bevételkiesést okozna a becslések szerint. Az agrárium szereplői hiába számítottak már az idei évben a beígért lépésre, ilyesmit nem tartalmaz a 2027-es költségvetés. Kármán András pénzügyminiszter ezt a büdzsé helyzetével magyarázta.
A kérdést szakértők – Bod Péter Ákos volt jegybankelnök, Raskó György agrárvállalkozó és Németh Dávid vezető elemző – bevonásával járták körül, arra keresve a választ, eljött-e az ideje az „Európa-bajnok” áfa csökkentésének.

