Kevesebb állami pénzből gazdálkodhat jövőre a Fidesz, a Tisza viszont 1,2 milliárd forintot kap
A 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslat szerint a Fidesz jövőre mintegy 50 millió forinttal kevesebb támogatást kap, mint amennyivel idén gazdálkodhatott, a Tisza Párt támogatása pedig mintegy 500 millió forinttal emelkedik. A kormány péntek éjszaka nyújtotta be a tervezetet a parlamentnek.
Az országos listán mandátumot szerzett pártok közül 2027-ben a Fidesz 887,5 millió, a Mi Hazánk 269,5, a KDNP pedig 159,3 millió forintos működési támogatást kap az államtól. A Tisza Párt ezzel szemben 1,2 milliárd forintot meghaladó összeggel gazdálkodhat a tervezet szerint.
Az összegeket a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló 1989. évi törvény alapján határozták meg. Eszerint a pártok támogatására fordítható összeg 25 százalékát egyenlő arányban kell felosztani az Országgyűlésben az országos listán mandátumot szerzett pártok között, a fennmaradó 75 százalék pedig az országgyűlési választások eredménye alapján, a pártra, illetve a párt jelöltjeire leadott szavazatok arányában illeti meg a pártokat.
Az idei októberi költségvetési módosítás után a pártok ez évi támogatása a következőképp alakult: a Fidesz 940,2, a Mi Hazánk 233,5, a KDNP 159,8, a Tisza pedig 706,6 millió forintra jogosult. Az áprilisi választáson az országos listán mandátumot nem szerző pártok közül jövőre csak a DK számíthat támogatásra, 21,2 millió forintra, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt és a Megoldás Mozgalom nem.
A pártalapítványok 2027-es támogatása is változik. A Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány 1,4 milliárd forint helyett 1,2 milliárdból, a DK-hoz köthető Új Köztársaságért Alapítvány 185,1 millió helyett 35,8 millió forintból gazdálkodhat. A Mi Hazánk Alapítvány támogatása közel azonos marad: 187,8 helyett 185,8 millió forintra jogosultak. Jelentősen emelkedik viszont a Tisza Párthoz köthető Talpra Magyarok Alapítvány támogatása: 887 millióról 1,77 milliárd forintra.

