Kezdőlap Uncategorized Milyen hagyományok kapcsolódnak mindenszentekhez és halottak napjához?
Milyen hagyományok kapcsolódnak mindenszentekhez és halottak napjához?

Milyen hagyományok kapcsolódnak mindenszentekhez és halottak napjához?

által Marton

Mit ünneplünk halottak napján és mindenszentekkor?

Mindenszentek és halottak napja két, egymást követő ünnep a naptárban: előbbi november 1-jére esik, és munkaszüneti nap, utóbbi november 2-ára, amely ha úgy jön ki a héten, bizony munkanap. Idén, 2026-ban mindenszentek vasárnapra, halottak napja hétfőre esik, így nincs hosszú hétvége. Ilyesmi akkor fordul elő, ha november 1. csütörtökre esik, mert ez esetben a pénteket, halottak napját pihenőnappá nyilvánítják, amit viszont le kell dolgozni. Legközelebb 2029-ben alakul majd így, akkor lesz négynapos hétvége november legelején.

A katolikus egyház szerint az élő és a már elhunyt hívek közösséget alkotnak a szentek egyességében, amelynek lényege, hogy élők és holtak helytállnak és könyörögnek egymásért. A közösség három elemből áll: a küzdő egyházból, azaz a földön jelenleg élő lelkekből; a szenvedő egyházból, vagyis a már elhunyt, de még a tisztítótűzben szenvedőkből; valamint a diadalmas egyházból, a mennyekbe jutott, üdvözült hívek társaságából.

Mindenszentekkor, november 1-jén a diadalmas egyház tagjait ünnepeljük: mindazokat a megdicsőült lelkeket, akik életszentségük okán vagy a tisztítótűzben megtisztulva már megérkeztek a mennyországba. Megszámlálhatatlan sokaságuk miatt a naptár nem emlékezhet meg róluk külön, név szerint, ezért az övék ez a nap.

November másodika halottak napja. A 10-11. század fordulóján élt Szent Odilo clunyi apát fogalmazta meg először, hogy miután az egyház megemlékezik a mennyország minden szentjéről, másnap az összes elhunyról is emlékezzünk meg. Ebből indult 998-ban, és a bencések hatására terjedt el széles körben a 11. században. Halottak napja tehát a földön küzdők ünnepélyes megemlékezése a tisztítótűzben szenvedőkről.

A kronológiát nézve mindenszentek nem csak a naptárban előzi meg a halottak napját. Előbbi eredete 609-re nyúlik vissza, amikor Szent VI. Bonifác pápa a Szűzanya és az összes vértanú tiszteletére szentelte a római Pantheont, majd ennek évfordulóit kezdték ünnepelni május 13-ai dátummal. Bő évszázaddal később, III. Gergely pontifikátusa idején az ünnepet május 31-ére tették, és a Szent Szűz, minden apostol, vértanú, hitvalló, s a földkerekségen elhunyt minden tökéletes igaz ember emléknapja lett. IV. Gergely 835-ben november elsejére helyezte át és egyetemessé tette, Jámbor Lajos frank király, római császár pedig 835-ben az egész birodalomban elrendelte megünneplését. Elterjedését a cluny-i bencéseknek köszönhetjük.

A halottakról való megemlékezés ősi időkre tekint vissza, a kereszténységben a fent említett módon vált egyetemessé. Mára halottak napja mellett mindenszentek visszaszorult, előbbi vigíliájává vált, a magyar néphagyomány sok helyen halottak hetének nevezi azt a hetet, amelyre e két ünnep esik. A 21. századra pedig az egyházi ünnep egyértelműen vallástól, felekezettől és vallásosságtól függetlenül az elhunytakra való emlékezés, a róluk való gondoskodás idejévé vált.

Ezt is kedvelheted