Várkonyi Andrea: Van házassági szerződésünk, de nem tudom, mi van benne
Várkonyi Andrea nagyinterjút adott a Story magazinnak, amelyben többek között az öt éve kötött, Mészáros Lőrinccel való házasságáról is beszélt. A műsorvezető elmondta: „Én Lőrinc mellett nyertem vissza az önbizalmamat. Újra az az erős, de közben nagyon érzékeny nő vagyok, aki valaha voltam. Le is nyugodtam.”
Az interjúban Várkonyi hosszasan panaszkodott arról, mennyire eldurvult az online beszédkultúra, és szerinte sokan úgy alkotnak róla és férjéről véleményt, gyártanak tényeket, amelyek valójában nem igazak. Arra a kérdésre, hogy az életvitelük nem gerjeszt-e felháborodást az emberekben, azt felelte: „Mi semmit nem szeretnénk gerjeszteni. Van egy életszínvonalunk, és az az által adott lehetőségek szerint élünk, de nem minden esetben. Csakhogy mi már bármit teszünk, semmi nem jó.”
Példaként felhozta a Hell kávéval kapcsolatos esetet: „Szétszedtek amiatt, hogy én merészeltem egy jachton egy sima dobozos kávét inni. Igen, mert szeretem. De azt senki nem írta meg, hogy mindeközben egyébként 2300 forintos ruha volt rajtam. Az sohasem hír, amikor egy Zara szoknya van rajtam, pedig az is van. Ha pedig egy aranypohárból kávéztam volna, akkor egészen biztos, hogy az lett volna a baj.”
A műsorvezető szerint az ember személyes evolúciója az, hogy a lehetőségek fejlődésével halad előre. Egyszerű példákat hozott: albérletből kis lakás, hitelre; olcsó ruhák, majd drágábbak; tömegközlekedés után szebb és jobb autók.
Az interjúban szóba került Orbán Viktor neve is. Arra az állításra, hogy Orbán strómanja lenne Mészáros, a feleség úgy felelt: se Orbán, se Mészáros nem szégyelli, ha összekapcsolják őket, elvégre egy faluból származnak. „A férjem sok interjúban elmondta, hogy ő már a Fidesz-kormányok előtt is jómódú volt. Húszévesen lett édesapa, alig látta a gyermekeit, mert rengeteget dolgozott. Én most nem akarom helyette elmondani erre a politikai választ, azt, hogy ez nem úgy van, hogy van egy pályázat, odaadják a pénzt, és azt zsebre rakod. Azt a munkát el kell végezni. Amit vállalt, az mind el is készült. (…) A férjem cégcsoportjába 500 vállalat tartozik. Mint ilyen, ő Magyarország legnagyobb adófizetője.”
A jachtozós luxizásról azt mondta: „Bár nyáron is sokat írtak a jachtról, hogy itt látták meg ott látták, lefotózták, nem mi voltunk rajta.” A felvetésre, hogy NER-feleség lenne, azt felelte: ő Mészáros Lőrincé, nem a NER-é.
A beszélgetésből kiderült az is, hogy van házassági szerződésük, de Várkonyi nem tudja, mi szerepel benne. „Mert azt mondtam a férjemnek, bízom benne annyira, hogy én nem vagyok kíváncsi rá. Én kértem a legelején, hogy legyen szerződésünk. Amikor mondta, hogy elkészítették, csak annyit kérdeztem, hol kell aláírni. Fogalmam nincs a mai napig, mi van benne, mert sokkal fontosabb nekem, hogy ő szeressen, mint hogy mi van a házassági szerződésben.”
Arra a kérdésre, hogy újra hozzámenne-e a felcsúti milliárdoshoz, ha öt évet visszaugornánk az időben, és látná, mekkora médiafelhajtás van körülöttük, ezt mondta: „Múltkorában ücsörögtem a kertben, és elgondolkoztam: ha Lőrinc összejött volna egy civil nővel, akit nem ismernek ennyien, lehet, hogy mindkettőjüknek nyugodtabb élete lett volna. De mi egymást választottuk, és újra hozzámennék. Ezt az összetartást és szerelmet, ami köztünk van, semmilyen bántás nem tudja elvenni tőlünk.”

