Hatszáz festmény került elő Zórád Ernő diafilmjeihez
Hatszáz kép került elő Zórád Ernőnek, a magyar diafilmgyártás kiemelkedő alkotójának a munkái közül, amelyekből most kiállítás nyílt. A tárlaton a látogatók többek között Gulliver, Münchhausen báró, Nemo kapitány, Monte Christo, A Tenkes kapitánya és A három testőr történetéhez készült festményeket tekinthetnek meg.
A kiállított képek diafilmekhez készültek. A diafilm vagy diafilmszalag diapozitív képek tematikus sorrendbe szerkesztett, általában értelmező felirattal és kísérőszövegekkel ellátott állóképsorozata, amelyet diavetítő segítségével világítanak meg, és fehér felületre vetítenek ki.
A diafilmek népszerűségét jól mutatja, hogy a mai negyven-ötven év felettiek szinte mindegyike látott ilyet gyermekkorában. A hagyományos vetítőberendezéseket a Lemezárugyár – későbbi nevén Elzett Művek – gyártotta. A klasszikus, kalapácslakk-kék színű, lekerekített fémlemez burkolatú készüléket a felhasználók „púposnak” becézték, és olyan részletek idézik fel az emlékeket, mint az izzó melege, a film illata, a fehér tekerőgomb, az állítható optika recéi, valamint a filmszalag pöndörödésének sercegése.

