Kezdőlap Sport 55 milliárdnyi taoforrás elszámolását vitatta az állam, visszafizetést nem kért
55 milliárdnyi taoforrás elszámolását vitatta az állam, visszafizetést nem kért

55 milliárdnyi taoforrás elszámolását vitatta az állam, visszafizetést nem kért

által Marton

55 milliárdnyi taoforrás elszámolását vitatta az állam, mégsem kért visszafizetést az MLSZ-től

Már 2024 júniusának végén elkészítette az MLSZ taoelszámolásait lezáró megállapításait az akkor még Schmidt Ádám vezette sportállamtitkárság. A dokumentum összesen 55,18 milliárd forintnyi közpénz elszámolásának és felhasználásának szabályszerűségét vitatta, ám ahelyett, hogy az állam következményeket helyezett volna kilátásba, az ellenőrzött szervezet segítségét kérte az ügy megoldásában.

A szövetség álláspontja szerint a levél célja az volt, hogy áthárítsa a felelősséget az MLSZ-re, miközben ők megalapozatlannak tartják annak megállapításait, és nem is válaszoltak rá.

Korábbi cikkünkben arról írtunk, hogy az MLSZ 2014 óta elindított taoprogramjai közül egyetlenegyet sem zárt le a sportkormányzat: tizenegy program és több mint 100 milliárd forintnyi támogatás ellenőrzése nyitott kérdés mind a mai napig. Akad olyan eset, amelyben a második hiánypótlási felszólítást már 2017-ben kiküldte az államtitkárság, ám kilenc év sem volt elég arra, hogy döntés szülessen arról, szabályszerűen használta-e föl a taopénzeket a labdarúgó-szövetség.

Akkori adatigénylésünkből a sportállamtitkárság három kérdésre nem adott választ: hogy tett-e bármilyen, összegszerű megállapítást az ellenőrzés; hogy mi történt az MLSZ által be sem nyújtott elszámolásokkal; és hogy az utolsó lezárt program (a 2013/14-es) esetében mi történt a lezárás előtti egy évben.

Cikkünk megjelenése óta birtokunkba jutott az a hivatalos, iktatott és aláírt levél, amelyet a sportért felelős államtitkárság akkori vezetője, Schmidt Ádám írt az ügyben Csányi Sándor MLSZ-elnöknek. Emellett válaszolt kérdéseinkre az új kormány sportállamtitkársága is, ahonnan egy évadonkénti és támogatási időszakonkénti bontású táblázatot is kaptunk.

A kép, amelyet ezek az új információk kirajzolnak, lényegesen súlyosabbnak tűnik annál, mint amire a nyitott elszámolások ténye eddig rámutatott.

40 milliárd jogosulatlan, 17 milliárd igazolatlan

Ezt is kedvelheted