Kezdőlap Szórakoztatás Hámori Gabriella: Hatalmas veszteség érte az Örkény színházat
Hámori Gabriella: Hatalmas veszteség érte az Örkény színházat

Hámori Gabriella: Hatalmas veszteség érte az Örkény színházat

által Marton

Hámori Gabriella: „Nagyon nagy gyász volt” – megszólalt a távozásáról az Örkényből

Hámori Gabriella több mint húsz év után, idén februárban távozott az Örkény Színház társulatától. A színésznő most először beszélt arról, milyen érzésekkel küzdött a döntés után.

Hámori Gabriella huszonegy évig volt tagja a színháznak, amelynek alapítói közé is tartozott. Távozását idén februárban jelentette be. A Glamour-nak új filmje, az Extázis Uncut kapcsán adott interjút, amelyben az Örkényről is kérdezték.

„Nagyon nagy gyász volt, nem is kalibráltam be előre, hogy mennyire” – válaszolta a színésznő. Hozzátette, hogy a színház a második otthona volt, és amikor korábban elment a társulattól, mindig tudta, hogy visszamegy, most viszont ez nem így volt.

„A színház is más irányba megy, és én is valami mást keresek.” – fogalmazott. Elmondása szerint volt olyan pont, amikor elkezdte kikommunikálni a szándékát, de nem úgy, hogy fel fog állni, hanem hogy várhatóan előbb-utóbb szeretne valami mást. Így szinte egy ideális felmondás lett – tette hozzá. Mint mondta, nem hagyott maga mögött romokat, időben szólt, és együtt találták ki, hogy senki ne járjon rosszul. A mai napig szereti a társulatot, és nincs benne rossz érzés semmivel kapcsolatban.

A legnehezebb részének azt nevezte, amikor egyedül állt színpadra Gyarmati Fanni naplójával. Ekkor fogalmazódott meg benne, hogy minden, amit a színházról tud, az ezzel a csapattal teljes. Felmerült benne az is, hogy tud-e nélkülük egyáltalán játszani, és van-e létjogosultsága a pályán nélkülük. Előfordult, hogy egy pillanatra elment a szövege, mert úgy érezte, kilőtte magát az űrbe.

A színésznő szerint nagy ereje van annak, ha valaki egy igazán jó társulathoz tartozik, olyanhoz, ahol úgy tudnak alkotni, ahogy az máshol nem menne.

Hámori Gabriella nem távozott teljesen: három szerepét megtartotta. Ezekről azt nyilatkozta, hogy jó bemenni, mindenki öleléssel fogadja, de azt is érzi, hogy erősíteni akarja magában a tudatot, miszerint képes egyedül is létrehozni dolgokat.

Ezt is kedvelheted