Kezdőlap Szabolcs megye hírei Négy településen tartottak időközi választást, két új polgármestert választottak
Négy településen tartottak időközi választást, két új polgármestert választottak

Négy településen tartottak időközi választást, két új polgármestert választottak

által Marton

Négy településen rendeztek időközi választást, két új polgármestert választottak

Négy településen tartottak időközi önkormányzati választást vasárnap, két helyen új polgármestert is választottak.

A Vas megyei Perenye községben azért kellett időközi választást tartani, mert az előző képviselő-testület 2026. július 28-án a feloszlása mellett döntött. A vasárnapi voksoláson újra Imre Viktóriát választották meg polgármesternek, aki 2014 óta tölti be ezt a tisztséget, ezúttal ő volt az egyetlen jelölt.

A Komárom-Esztergom megyei Tárkányban a független Zalkáné Havacs Beátát választották polgármesterré az érvényes szavazatok közel 59 százalékával. Zalkáné Havacs Beáta 328 szavazatot kapott, a másik független jelölt, Mészáros Tamásné 229-et, öt szavazat érvénytelen volt. A Bábolna közelében fekvő településen azért kellett időközi választást tartani, mert júliusban elhunyt a község korábbi vezetője, Lakatos László.

Békés megye névadó településének 2. számú egyéni választókerületében azért kell időközi választást tartani, mert a választókerület 2019 után 2024-ben is megválasztott képviselője, Polgár Zoltán (Fidesz-KDNP-Jobboldali Összefogás Békésért Polgári Kör) augusztus 1-jével lemondott önkormányzati képviselői mandátumáról és társadalmi megbízatású alpolgármesteri tisztségéről. Alpolgármestert már választottak új helyette, egyéni képviselői posztjáért pedig hárman indultak: a független Rónai Sándor 253 szavazattal győzött, a második helyen a Mi Hazánk jelöltje, Jenei Sándor végzett 174 szavazattal.

A Nógrád megyei Bátonyterenyén szintén lemondás miatt választottak önkormányzati képviselőt a 4. számú egyéni választókerületben, ahol az egyedüli induló, Bodolai Zoltán győzött.

Ezt is kedvelheted