Milyen magas kerítés kell ahhoz, hogy szeressük a szomszédunkat?
A szomszédunkhoz fűződő viszony áldás vagy átok is lehet – kinek-kinek a tapasztalatai szerint. Abban azonban nem lehet kétség, hogy ez egy fontos kapcsolat, amely jelentős hatással van az életünkre.
A kérdés, hogy mitől függ, milyen és mennyire igaz, hogy a jó kapcsolat alapja egy megbízható kerítés, egy nemrég végzett lakossági felmérés kapcsán merült fel. A kutatás alapján úgy tűnik, a magyarokat alapvetően jó szomszédi viszony jellemzi, ugyanakkor minden harmadik ember szíve szerint kerítéssel venné körül a telkét.
A látszólag ellentétes megállapítások feloldása a privát szféra védelme és az a vágy, hogy jó benyomást keltsünk a lakókörnyezetünkkel – nem pedig az, hogy ne kelljen látnunk a szomszédunkat.
A felmérés arra is kitért, milyen jellegű és magasságú kerítést szeretnének a legtöbben. Az is kiderült, miért fokozottan fontos, hogy a jobb oldali szomszédunkkal jó kapcsolatra törekedjünk. Az utca embere megerősítette a kutatás tanulságait: volt, aki arra reflektált, hogy az elmúlt évtizedekben jelentősen megnőtt a kerítéssel körülvett telkek száma, ami szerinte azt bizonyítja, hogy az emberek gondolkodása is alapvetően megváltozott.

