Vádat emelhetnek a karácsonyi késelő ellen
Hamarosan vádat emelhetnek azzal a szombathelyi nővel szemben, aki a vita hevében többször is megszúrta a férjét tavaly karácsonykor. Az ügyben a nyomozás már lezárult, a rendőrök vádemelési javaslattal adták át az iratokat a főügyészségnek, így a következő időszakban akár hivatalos vádirat is születhet.
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a nő december 26-án este, szombathelyi lakásukban kialakult családi vita közben vett elő egy konyhakést a fiókból, és többször is megsebesítette vele a férjét. A férfit a mentősök életveszélyes sérüléssel szállították kórházba.
Az emberölés kísérletével gyanúsított nőt őrizetbe vették, a bíróság pedig elrendelte a letartóztatását, ami azóta is fennáll. A hatóságok a nyomozás során összegyűjtötték a szükséges bizonyítékokat, és az ügyész dönthet arról, hogy mikor emel hivatalosan vádat.

