Kezdőlap Szabolcs megye hírei Balog Zoltán ex-protokollfőnöke: Vásárhelyi János kitüntetése ellen bőven volt jelzés
Balog Zoltán ex-protokollfőnöke: Vásárhelyi János kitüntetése ellen bőven volt jelzés

Balog Zoltán ex-protokollfőnöke: Vásárhelyi János kitüntetése ellen bőven volt jelzés

által Marton

Volt bőven jelzés arra, hogy Vásárhelyi János nem érdemes a kitüntetésre

A kegyelmi botrány felelőseit feltáró vizsgálóbizottság pénteki ülésén Szabó Máté, az alapvető jogok korábbi biztosa azt mondta, már 2012-ben ismert volt a bicskei gyermekotthonban zajló szexuális bántalmazás. Hivatala a gyermekotthon munkatársainak bejelentése alapján indított vizsgálatot 2012-ben, és jelentést is készített az ügyben.

A volt ombudsman szerint a jelentésükben nemcsak a bántalmazás volt egyértelműen megállapítható, hanem az is, hogy az intézmény vezetői megpróbálják eltussolni a dolgot, hallgatásra bírva a bent lakó gyermekeket és a munkatársakat. Jelezte ugyanakkor, hogy vizsgálatuk nem a tényállásra vonatkozott, hanem arra, hogy az ügyben eljáró hatóságok, így a rendőrség és az ügyészség megfelelő módon bánt-e a gyerekekkel az általuk 2011-ben indított, de egy évvel később lezárt nyomozás során.

Beszámolója szerint az ő vezetése alatt, de előtte és utána is rendszeresen készített a hivatal jelentéseket a gyermekek jogainak érvényesülésével kapcsolatban, ezt ugyanis kiemelt jelentőségű kérdésként kezelték. Közölte azt is, hogy számos esetben tapasztaltak abúzust az ilyen intézményekben. Elmondása szerint a súlyos hiányosságokat tartalmazó jelentését többek között Balog Zoltán akkori emberi erőforrás miniszternek és Polt Péter legfőbb ügyésznek is eljuttatta, ugyanakkor nem érzékelte, hogy a jelentésüknek komolyabb visszhangja lett volna.

A bizottság meghallgatta Klötzl Juditot, az Emberi Erőforrások Minisztériumának korábbi osztályvezetőjét, Balog Zoltán volt protokollfőnökét, akit Vásárhelyi János, a bicskei gyermekotthon egykori igazgatójának 2016-os állami kitüntetéséről kérdeztek. A volt osztályvezető elmondta, hogy az állami kitüntetések, szakmai elismerések adományozása egy hosszú, többkörös folyamat volt, és a Miniszterelnökség kitüntetési osztályának volt jogosultsága arra, hogy rákérdezzen a rendőrségnél, van-e büntetőeljárás folyamatban a kitüntetésre javasolt személlyel szemben. Vásárhelyi Jánossal szemben ugyanakkor éppen akkor nem volt eljárás.

Klötzl Judit szerint az előterjesztéseket érdemben elbíráló kitüntetési bizottságnak és az ágazati államtitkárságnak is az lett volna a feladata, hogy kiszűrje a kitüntetésre alkalmatlan személyeket, ez azonban nem történt meg. Hangsúlyozta: bőven volt jelzés arra vonatkozóan, hogy ez az ember nem érdemes a kitüntetésre. Hozzátette, hogy az előterjesztéshez csatolt életútban sem tűnt fel senkinek semmi.

A testület ülése után Schummer Orsolya, a bizottság elnöke újságírók előtt azt mondta, bár korábban arról született döntés, hogy a kitüntetési bizottság akkori elnökét, Semjén Zsoltot nem hallgatják meg, reméli, hogy a testület tagjai ezt a döntést az elhangzottak tükrében felülvizsgálják.

Ezt is kedvelheted