„A nők szövetségi kapitánya végig fúrt a háttérből” – a külföldön sikeres tornaedző itthon nem bírt a közeggel
Jordanov Zoltán a brit és a svájci tornasportban elért sikerei után a hazai utánpótlásban szerette volna hasznosítani tapasztalatait, ám azzal szembesült, hogy az edzőkollégák egy része nem fogadta el az általa kitűzött programot. A tornaedző úgy véli, a női szövetségi kapitány, Draskóczy Imre hangolta ellene a kollégákat, mert attól félt, hogy Jordanov a helyére pályázik majd.
A tornaedzőnek és feleségének három olimpián (1988, 1992, 1996) szerepeltek versenyzői, majd 1998-ban megkereste a brit szövetség, és felkérte a válogatott vezetőedzőjének. Jordanov kezdésnek kijuttatta az olimpián korábban soha nem járt brit csapatot a sydney-i játékokra, majd ezt négy évvel később, Athénban is megismételte. A két olimpiai részvétel mellett Elisabeth Tweddle révén Eb-ezüstöt, illetve Eb- és vb-bronzot szerzett a brit csapat a 2007-ig tartó Jordanov-érában.
Az edző Nagy-Britannia után Svájc felé vette az irányt, ahol még nagyobb sikereket ért el: tanítványai 13 érmet nyertek, köztük hat Eb-aranyat, a riói olimpián ugrásban harmadik Giulia Steingruber pedig első svájci tornászként állhatott dobogóra az ötkarikás játékokon.
„A svájci teljesen más közeg volt, mint a brit. Az ottani emberek gondolkodása jóval közelebb áll a miénkhez, így könnyebb is volt elfogadtatni és megértetni magam. Persze mindenhol vannak specialitások, és muszáj alkalmazkodni a helyi adottságokhoz, de az edzői szakma lényege mindenütt ugyanarról szól, e tekintetben nincsenek különbségek. Megvolt a jó rendszer korábban is Svájcban, de hiányzott egy olyan szakember, aki összefogja a folyamatokat, és a legjobb versenyzőkből pedig kihozza a maximumot. Hálaistennek olyan tehetségekre akadtam, akikkel történelmi sikereket értünk el” – nyilatkozta Jordanov Zoltán, akit 2016-ban az év edzőjének választottak Svájcban, és a zürichi búcsúztatóján nyolcezren állva tapsoltak neki a Hallen Stadionban.
