Kezdőlap Szabolcs megye hírei Karácsony: 241 ezer lakásban fűtöttek be
Karácsony: 241 ezer lakásban fűtöttek be

Karácsony: 241 ezer lakásban fűtöttek be

által Marton

Karácsony: Befűtöttek 241 ezer lakásban

A Budapesti Közművek távhőszolgáltatási divíziója, a FŐTÁV jóvoltából immár teljeskörűen üzemel a fűtés a fővárosban – jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester szombati bejegyzésében. Mint írta, a rendszer összesen 241 ezer budapesti lakást, valamint 7 ezer közületi, vállalati és intézményi fogyasztót lát el.

A fűtésindítás a 3160 érintett épület esetében – ami az ügyfelek 90 százalékát jelenti – már helyszíni beavatkozás nélkül, a távfelügyeleti diszpécserközponton keresztül valósult meg.

A városvezető hangsúlyozta, hogy a szakemberek tavasz óta készültek a szezonra, a felújításra és karbantartásra pedig év végéig 8,8 milliárd forintot fordítanak. A jövőbeli tervekről elmondta, hogy már zajlik több olyan projekt tervezése, amelyek kivitelezése 2027-ben vagy azután várható.

Az elmúlt öt évben mintegy 100 megawatt új fogyasztó csatlakozott a távhőszolgáltatáshoz; ez a mennyiség a főpolgármester szerint megfelel Szeged teljes távhőigényének.

A bejegyzés kitér arra is, hogy a budapesti távhőrendszerek évente mintegy 200 ezer tonna szén-dioxid-kibocsátást takarítanak meg, és nem jelentenek többletkörnyezetterhelést a sűrűn lakott városrészekben.

Karácsony Gergely a napokban a főváros pénzügyi helyzetével és az eljövendő beruházásokkal kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy a kormánnyal kötött megállapodás és a szigorú gazdálkodás révén biztosított Budapest működőképessége, az érkező európai uniós forrásokból pedig jelentős fejlesztéseket terveznek megvalósítani.

Ezt is kedvelheted