Kezdőlap Szabolcs megye hírei Halálos kimenetelű autóbaleset történt Debrecen külterületén
Halálos kimenetelű autóbaleset történt Debrecen külterületén

Halálos kimenetelű autóbaleset történt Debrecen külterületén

által Marton

Halálos autóbaleset Debrecen határában

Két személyautó ütközött össze, az egyik sofőrt feszítővágóval kellett kiszabadítani.

Halálos baleset miatt teljes szélességében lezárták a 4-es főutat Debrecenben péntek délután.

A balesetben két személygépkocsi ütközött össze. A kiérkező mentők újraélesztették a baleset egyik áldozatát, ám a férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az életét már nem tudták megmenteni.

Egy nőt és egy férfit is elláttak könnyebb zúzódások és horzsolások miatt. Őket stabil állapotban további vizsgálatokra a debreceni baleseti centrumba szállították.

A Külső Kassai úton történt balesetben egy embert feszítővágóval kellett kiszabadítaniuk a tűzoltóknak – mondta a hajdú-bihari katasztrófavédelem sajtóügyeletese.

Az Útinform szerint az autósoknak érdemes a Pallagi úton keresztül kikerülni a balesetet.

Ezt is kedvelheted