Lakossági fórum a rákospalotai szennyezésről
A XV. kerületi önkormányzat lakossági fórumot hívott össze a Budapesti Finomkötöttárugyár által okozott szennyezés miatt. Az egykori üzem a hetvenes években élte aranykorát, és a környezetében mára jelentős talaj- és légszennyezettséget mutattak ki.
Bár a szennyezésről szóló híreket eleinte tagadták, az egykori üzemmel szemben működő óvodát tavaly tavasszal hirtelen bezárták a levegő- és talajszennyezettség miatt. Nyár végén a lakosokat arról tájékoztatták, hogy rendszeresen szellőztessenek a lakásaikban, a környéken pedig mintegy 300 kút használatát tiltották be.
A lakossági fórumon a helyiek jelezték, szeretnék, ha felgyorsítanák a szennyezés felszámolását, ám az önkormányzat álláspontja szerint ez túlságosan drága lenne. A helyszínen elhangzott az is, hogy nem a polgármester szennyezte a talajt, a kérdés az, ki oldja meg a kialakult helyzetet.

