Gyalogos stratégia: GPS-t építenének a járókelőknek, leszámolnának a járdán parkolással
A fővárosi közgyűlés pénteken szavaz a Budapesti Közlekedési Központ által beterjesztett gyalogos stratégiáról. A dokumentum célja, hogy minél többen minél többet és hosszabban gyalogoljanak a városban.
A program egyik hatásindikátoraként 2050-re három évvel növelnék az egészségben eltöltött évek számát – közölte Rab Judit, a BKK Közterület- és Közlekedési Infrastruktúra-fejlesztési vezetője. Elmondása szerint 2019 óta folyamatosan készítenek hálózati terveket a különböző közlekedési ágazatokra, de az emberrel mint önállóan, eszköz nélkül közlekedő egyénnel eddig nem foglalkoztak.
A most elkészült, 140 oldalas dokumentumban leszögezik: a fő cél, hogy mindenkinek jó élmény legyen Budapesten gyalogolni, ezzel hozzájárulva ahhoz, hogy a főváros 2050-re egy emberléptékű, élhető település legyen – erős helyi kötődésű szolgáltató és kereskedelmi szektorral, fenntartható turizmussal.
A gyaloglás akkor lesz jó élmény, ha biztonságos és kényelmes, pozitív ingergazdag környezetben történik, minden korosztályban különböző képességű emberek számára elérhető, biztonságos és vonzó alternatíva, különös tekintettel az idősekre, a gyerekekre és a mozgásukban vagy bármilyen más módon korlátozott személyekre – fogalmaznak a stratégiában.
Rab Judit szerint lefordítva ez annyit jelent, hogy a beazonosított hiányosságokat felszámolják, és komfortosabbá teszik a közterületeket, miközben a gyaloglást összekötik a fizikai és mentális egészséggel, a stresszcsökkentéssel, a kognitív funkciókkal, a levegőminőséggel és a városi életminőséggel.
A stratégia legvaskosabb lába az infrastruktúra fejlesztése.

