Kezdőlap Üzlet Kármán András nevezte ki az Államkincstár új elnökét
Kármán András nevezte ki az Államkincstár új elnökét

Kármán András nevezte ki az Államkincstár új elnökét

által Marton

Kármán András kinevezte az Államkincstár új elnökét

Kármán András pénzügyminiszter pénteken bejelentette, hogy szeptember 28-tól Slánicz Béla veszi át a Magyar Államkincstár (MÁK) vezetését.

A miniszter a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében azt írta, hogy az új elnöktől többek között a nyugdíjkifizetési rendszer megújítását és a pazarló informatikai beszerzések leállítását várja.

Slánicz Béla több mint húszéves felsővezetői tapasztalattal rendelkezik. Pályafutása során dolgozott a biztosítási és nyugdíjpénztári szektorban, a hitelezés, a pénzügyi szolgáltatások, valamint az informatika és a projektmenedzsment területén is.

Kármán András kiemelte, hogy az új elnök hazai és nemzetközi, több ezer fős nagyvállalatok irányításában is részt vett, ahol a szervezeti és digitális transzformációk megvalósításáért felelt.

A kinevezés kapcsán a miniszter megfogalmazta az új elnökkel szembeni legfőbb elvárásait is. Ezek szerint modernizálni és gyorsítani kell a kifizetéseket, amelynek részeként a jelenlegi elavult nyugdíjkifizetési rendszert is meg kell újítani.

Emellett fel kell számolni a kincstár informatikai kiszolgáltatottságát, meg kell erősíteni az IT-biztonságot és a belső kompetenciákat, valamint véget kell vetni a pazarló, túlárazott beszerzéseknek, kiemelten csökkentve az informatikai szolgáltatások költségeit.

Kármán András hozzátette: az informatikai területen a lehetséges szolgáltatók körének bővítése is a feladatok közé tartozik a felelős gazdálkodás megteremtése érdekében.

Ezt is kedvelheted