Kezdőlap Szabolcs megye hírei Drogterapeuta adott kábítószert pácienseinek, egy fiatal meghalt
Drogterapeuta adott kábítószert pácienseinek, egy fiatal meghalt

Drogterapeuta adott kábítószert pácienseinek, egy fiatal meghalt

által Marton

Vádat emeltek egy drogterapeuta ellen, aki kábítószert adott pácienseinek – egy fiatal meghalt

A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy 45 éves addiktológiai konzulens férfival szemben, aki azoknak adott kábítószert, akiken segítenie kellett volna. Az egyik páciens életét vesztette – áll a Fővárosi Főügyészség közleményében.

A vádlott egy ifjúság megsegítésére létrehozott drogterápiás szervezetnél dolgozott szociális segítőként, később elvégezte az egyetemi addiktológiai konzultánsi képzést, amely után terápiás munkatárs lett. Emellett magánellátás keretében is foglalkozott kábítószer- és gyógyszerfüggőséggel küzdő, abból éppen kigyógyult fiatalokkal, részükre addiktológiai tanácsadást tartott Budapest VIII. kerületében.

Pácienseit részben azon fiatalok közül választotta ki, akiket munkája során ismert meg, illetve ajánlás vagy internetes keresés alapján jutottak el hozzá.

Az ügyészség szerint a férfi maga is kezdett kábítószert fogyasztani, és egyes támogatottjainak is adott drogot, amely egy esetben tragikus végkifejlethez vezetett: egy fiatalnak csekély mennyiségben többféle kábítószert és egy gyógyszert adott el, a fiatal 2024 februárjában fogyasztott azokból, és mivel még további gyógyszereket is bevett, azok együttesen kioltották az életét.

A tragédia ellenére a vádlott ezután is értékesített kábítószereket, ráadásul egy kiskorúnak, aki terápiára járt hozzá, és ezzel veszélyeztette a gyerek egészségét.

A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség a férfit jelentős mennyiségű kábítószer kereskedelmével, foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetéssel és más bűncselekményekkel vádolta meg.

Az ügyészség 12 év fegyházbüntetést és vagyonelkobzást kért a férfira előkészítő ülésen történő beismerés esetére azzal, hogy tiltsák el a foglalkozásától.

Ezt is kedvelheted