Zalatnay Sarolta a magas rezsi miatt kénytelen elköltözni bérelt lakásából
Zalatnay Sarolta kénytelen elköltözni a tárnoki bérelt lakásából, mert a rezsi költségei olyan mértékben megemelkedtek, hogy félő volt: a téli számlákat már nem tudná kifizetni.
Az énekesnő 2022-ben devizahitel-károsultként veszítette el korábbi otthonát, azóta él a bérleményben. Nyilatkozata szerint amint lehet, elköltözik, de ez önmagában nem old meg minden problémát. Szerencsés lenne, ha a jövőben Budapest közelében lakhatna, ám 37 éves lovát jelenlegi lakhelyétől öt percnyi távolságra tartja.
„Minden egyes nap kimegyek hozzá, és ezt a jövőben is szeretném folytatni. Hiszen már nagyon idős állatról van szó, és ha közel húsz évvel ezelőtt elvállaltam, hogy megmentem a vágóhídtól, most már szeretnék gondoskodni róla élete végéig. Úgyhogy jelenleg tényleg a huszonkettes csapdájában vergődöm” – fogalmazott az énekesnő.
Alacsony nyugdíjból kell megélnie
A szocializmus idején az Országos Rendező Iroda éveken keresztül az érintettek tudta nélkül nem fizetett nyugdíjjárulékot a zenészek után, ezért a művészvilág számos ismert alakjának – köztük Zalatnay Saroltának is – ma rendkívül alacsony nyugdíjból kell megélnie.
„Valahol nagyon szégyellem magam amiatt, hogy 78 évesen ilyen nehézségekkel kell szembenéznem, de a 116 ezer forintos nyugdíjamból nem tudok megélni. Így arra is rá vagyok kényszerülve, hogy dolgozzak, ugyanakkor számtalan kollégám elmondhatja ugyanezt: egyszerűen nincs elég koncert” – mondta.
Az énekesnő szerint a fellépési lehetőségek csökkenése mellett az is problémát jelent, hogy az emelkedő benzinárak miatt egyre többe kerül eljutni a fellépések helyszínére, amit már sok település nem tud megfizetni.
Arra a kritikára, hogy miért nem tett félre, azt válaszolja: az emberek nem tudják elképzelni, hogy a szocializmus idején egészen más gázsik voltak, mint manapság, és egyszerűen nem nagyon volt miből megtakarítani. Hozzátette: a pénzzel való kapcsolata sem most, sem régen nem volt túl fényes.
Szeptemberben arról is beszámoltunk, hogy bizonytalanná vált az 50 milliós állami támogatásból készített, Zalatnay Sarolta életéről és karrierjéről szóló film, a Vörös Sarolta sorsa.

