Ungváry Rudolf: Áprilisban ’56 vágyai valósultak meg
„1956 nekem alapvető, emberformáló élményem” – mondja Ungváry Rudolf, aki a forradalom idején a miskolci egyetemi diákparlament hírszolgálatát vezette, a szovjetek bevonulása után pedig a kistarcsai internálótábort is megjárta. Mégsem örül neki, hogy állandóan erről kérdezik, mert semmi kedve hozzá, hogy veteránként felhasználja a politika.
Az interjúban szó esik arról, mi az az egyetlen dolog, ami máig velünk maradt ’56-ból, és arról is, miért volt valójában jobboldali forradalom. Ungváry arról is beszél, hogyan tud az ember bárkiben megbízni, miután húszévesen végigolvasta az ÁVH kartonjait, és azzal szembesült, hogy bárki lehet besúgó, akár a saját szülei is.
Arra a felvetésre, hogy nem szereti, ha ennyit kérdezik ’56-ról, úgy válaszolt: ez nem pontos. Szerinte arról van szó, hogy ’56 halott emlék, a kérdezések pedig azt a benyomást keltik, mintha még érdekelne valakit, holott általában csak különböző célokra használják fel. Hozzátette: neki nincs különösebb kedve ahhoz, hogy veteránként felhasználják, és minden politikai felhasználás értelmetlen és hamis. Ezért csak érdemben szeret róla beszélni, ami írásban jobban megy, mert ott az ember megfontoltabban tud fogalmazni, mint élőszóban.
Arra a kérdésre, hogy bosszantja-e, ahogy a politika az elmúlt évtizedekben használta az ’56-os megemlékezéseket, azt felelte: nem bosszantja, de nagyon nem kedveli, főleg az ünnepi szónoklatokat, amelyek mind célzatosak, és tulajdonképpen arról, ami ’56-nak a lényege, sosem beszélnek. Ezek szerinte hamis indítékból születő cselekvések – persze nem a tudományos igényű előadásokra gondolt.
Az emlékezés módjáról szólva kifejtette: ezeket a megemlékezéseket egy bizonyos idő után nem lehet elevenné, élővé tenni. Felidézte, hogy ’56 óta hetven év telt el, és ha megnézzük, hogy 1848 után hetven évvel hol tartott Magyarország, az körülbelül 1918-ra esett, a két időpont pedig egymással össze sem hasonlítható világot jelent. Mint mondta, ’18-ban semmi sem volt abból, ami ’48-ban az embereket éltette, és most sincs már jelen érzelmileg semmi abból, ami ’56-ban éltetett mindenkit – egyetlen dolgot kivéve: azt, hogy ’56 valójában nem baloldali forradalom volt, hanem jobboldali forradalom a kommunistákkal szemben.

