Kezdőlap Külföldi hírek Magyarországon is gyilkoltak és fosztogattak a népi keresztesek
Magyarországon is gyilkoltak és fosztogattak a népi keresztesek

Magyarországon is gyilkoltak és fosztogattak a népi keresztesek

által Marton

Magyarországon is gyilkoltak és fosztogattak a „népi” keresztesek

A keresztes háborúk vallási és politikai okokra egyaránt visszavezethetők, a Szentföld pedig három világvallás szent helyeként kiemelt szerepet játszott a kor geopolitikai játszmáiban. A térség a 7. század elején az Arab Kalifátus uralma alá került, a keresztények számára azonban nem vált elveszetté: a középkorban nagy népszerűségnek örvendtek a szentföldi zarándoklatok, igaz, a szent helyek látogathatósága korszakonként változott.

Bár a kalifák alapvetően nem korlátozták a keresztény zarándokok vallásgyakorlását, a 10. és 11. század belpolitikai konfliktusai miatt sokat romlott a közbiztonság. Különösen nagy felzúdulást váltottak ki al-Hákim kalifa rendelkezései, aki betiltotta a keresztények és zsidók szabad vallásgyakorlását, majd 1009-ben leromboltatta a jeruzsálemi Szent Sír-templomot. A zarándokok helyzetét tovább nehezítette, hogy 1073-ban a szeldzsuk törökök elfoglalták Jeruzsálemet és a Szentföldet.

A Szentföldről érkező kaotikus hírek és a zarándokok beszámolói hozzájárultak ahhoz, hogy II. Orbán pápa az 1095. november 18–28. között tartott clermont-i zsinaton meghirdette az első keresztes hadjáratot. A pápa hívására elsőként Monteil-i Adhemar, Le Puy püspöke jelentkezett, és ő öltötte fel elsőként a posztókeresztet, amely később a hadjáratok szimbóluma lett. A lovagi sereg felállása előtt azonban fanatizált szegényparasztok és lovagok szedett-vedett tömegei indultak meg a Szentföldre; ezeket nevezi a történetírás „népi hadjáratoknak”.

Az 1096-os év folyamán több ilyen sereg szerveződött, rendszerint a nép köréből való prédikátorok szólítására. Közülük kiemelkedett a nord-franciaországi Amiens környékéről származó „Remete” Péter, aki feltehetően önjelölt prédikátor volt, és állítólag kiváló szónoki képességekkel bírt. Mozgalma túlnőtt rajta: toborzó körútjain elszegényedett lovagok is hallgattak rá, akik önálló hadseregeket szerveztek parasztokból. A Szentföldre induló fegyveres zarándokok számát a korban százezer főre taksálták, mai mérsékelt becslések szerint húszezer és hatvanezer fő között mozoghatott.

A fegyveres csőcselék a Rajna mentén jelentős atrocitásokat hajtott végre a helyi zsidó lakosság ellen, mintegy kétezer embert gyilkolva le válogatott kegyetlenséggel. Egyesek közülük már a Szentföldet sem érték el: Kálmán magyar király seregei az ország területén vagy annak határán szétverték őket.

A legelső sereg „Nincstelen” Walter francia lovag vezetése alatt indult útnak. Ez a csapat viszonylag nagyobb rendbontás nélkül kelt át a Német-római Birodalmon, majd Magyarországon, ahol néhány kisebb incidenst leszámítva békésen keltek át, végül a Bizánci Birodalom területén összetűzésbe kerültek a nándorfehérvári helyőrséggel. Végül bizánci felügyelet alatt Konstantinápolyhoz kísérték őket, ahol a város falain kívül bevárhatták Remete Péter seregét.

Péter ugyanazt az útvonalat választotta. Kálmán magyar király beengedte őket az országba, és nagyobb rendbontás nélkül át is keltek rajta, a déli határ vidékén azonban tisztázatlan okokból vita támadt a magyar helyőrség és a keresztesek között, akik lerohanták Zimonyt, a város lakosságát lemészárolták, majd átkeltek Nándorfehérvárra és folytatták a gyilkolást és fosztogatást.

A bizánciak azonban felülkerekedtek, és az összecsapásokban a keresztes sereg mintegy negyede életét vesztette. A megmaradtakat Konstantinápolyhoz kísérték, ahol egyesültek Walter már ott lévő seregeivel. I. Alexiosz bizánci császár nem tudott mit kezdeni a fegyelmezetlen csőcselékkel, ezért augusztus 6-án gyorsított eljárásban átszállíttatta őket a Boszporuszon. A bizánci történetíró, Anna Komnéné szerint Alexiosz figyelmeztette Pétert, hogy ne szálljon szembe a jól felszerelt török csapatokkal, és várja meg a hivatalos keresztes sereg beérkezését.

Péter azonban nem tudta fegyelmezni embereit, akik benyomultak Kis-Ázsiába. Egy kisebb keresztes csapatnak sikerült elfoglalnia egy török erődítményt is, amelyet a szeldzsukok rövidesen ostrom alá vettek; a kiéheztetett várvédők végül megadták magukat. A fősereg Nicea ellen vonult, azonban 1096. október 21-én Civetotnál I. Kilidzs Arszlán szultán seregével útjukat állta. A csata inkább volt mészárlás, mint tényleges összecsapás: a keresztes sereg az első nyílzáporra pánikba esett és menekülni próbált, a törökök pedig üldözőbe vették és többségüket lemészárolták. Nincstelen Walter a csatatéren esett el, sokan fogságba kerültek és rabszolgának adták el őket. Mintegy háromezer fő a bizánciaknak köszönhetően megmenekült és visszakerült Konstantinápolyba, köztük Remete Péter is, aki később csatlakozott a lovagi keresztes hadsereghez, és részt vett Antiochia és Jeruzsálem elfoglalásában.

Ezt is kedvelheted