Kiutalták Gulyás Gergely 16 millió forintos végkielégítését, ő tovább is utalta
Gulyás Gergely megerősítette, hogy közel 16 millió forint végkielégítést kapott, amelyet a korábbi ígéretének megfelelően át is utalt a kárpátaljai nagydobronyi gyermekotthonnak. A Fidesz korábbi frakcióvezetője elmondta, hogy körülbelül három hete kapta meg a végkielégítését, és forintra pontosan továbbította is azt.
A politikus arra nem válaszolt, meddig tervezi megtartani parlamenti mandátumát.
Magyar Péter korábban felszólította a leköszönő minisztereket és államtitkárokat, hogy eszükbe se jusson felvenni a törvény szerint ilyenkor járó végkielégítést. Gulyás Gergely akkor még frakcióvezetőként úgy reagált erre, hogy szerinte ez egy kisstílű vita, és akkor ígérte meg azt is, hogy az Orbán-kormány távozó miniszterei a kárpátaljai nagydobronyi gyermekotthonnak ajánlják fel a juttatásukat.
A legnagyobb visszhang Havasi Bertalan végkielégítése körül volt, de végül ő is megkapta azt.

