A gyógyszerészek nem tisztelték, a kulturális elitből kinézték – Hankó Balázs pályájának állomásai
Klinikai gyógyszerészként indult, majd rektorhelyettes, tanár, tanácsadó, miniszteri biztos és végül miniszter lett Hankó Balázs, akit az NKA-botrányban játszott szerepe miatt szeptember 28-án őrizetbe vettek, majd letartóztattak. Politikai előmenetelét a Fidesz-KDNP bukása és az NKA-ügy pecsételte meg.
Egy megkérdezett gyógyszerész szerint Hankó inkább volt egyetemi ember, mint gyógyszerész, és nem igazán tartotta nyilván a szakma. Mint mondta, gyógyszerészi szakmai eredményei, amelyekre fel lehetett volna nézni, nem voltak, tevékenysége a hétköznapi gyógyszerészektől távol állt, a közforgalmú gyógyszerészek nem foglalkoztak vele, és ő sem velük. Hozzátette: nem volt ázsiója, tekintélye, de nem azért, mert utálták, hanem mert nem volt tényező a szakmában.
Hankó Balázs 2001-ben szerzett gyógyszerész diplomát a Semmelweis Egyetemen. 2005-ben summa cum laude minősítéssel védte meg PhD-jét, majd rezidens gyógyszerészként dolgozott az egyetemen, 2009-ben, 31 évesen az Egyetemi Gyógyszertár főgyógyszerésze lett. 2018-ban Merkely Béla rektor felkérésére stratégiai és fejlesztési rektorhelyettes lett.
A politikába 2010-ben, 32 évesen kezdett belefolyni: négy évig a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, illetve 2012-től az Emberi Erőforrások Minisztériuma gyógyszerészeti tanácsadója volt. 2011 és 2016 között a Gyógyszerészeti, Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet gyógyszerészeti főigazgatói tanácsadója, 2017-től az Emmi, illetve az Innovációs és Technológiai Minisztérium orvos- és egészségtudományi képzést folytató felsőoktatási intézmények fejlesztéséért felelős miniszteri biztosa lett.
2020. augusztus 1-jétől a Palkovics László vezette ITM felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára lett, 2022 nyarától a Csák János vezette Kulturális és Innovációs Minisztériumban töltötte be ugyanezt a pozíciót, majd 2022. december 1-jétől államtitkárrá lépett elő. 2024. július 1-jén, 46 évesen Csákot váltva kulturális miniszter lett.
Politikai pályára lépésével nem szakadt el az egyetemtől: 2022-ben habilitált, és már államtitkár volt, amikor 2023-ban egyetemi tanári kinevezést kapott. 2021-ben a Semmelweis Egyetem Transzlációs Medicina Központjának, 2023-ban pedig a Farmakológiai és Gyógyszerkutatás-fejlesztési Központjának lett a munkatársa.
Pályafutásában nem lehet megkerülni édesapja, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke, Hankó Zoltán személyét, aki ott volt a szeptember 28-ai estén a Parlamentnél, amikor fia elindult a kihallgatására, és búcsúzóul megölelte őt. A KDNP által szervezett október 16-i megemlékezésen imádkozott érte és a többi NKA-ügyben érintett politikusért.
Az általunk megkérdezett gyógyszerészek egyöntetű véleménye szerint az apa egyengette fia karrierjét, egyikük egyenesen úgy fogalmazott, hogy Hankó Balázs politikai becsatornázását az apja végezte. Hankó Zoltánt fia letartóztatása után megkerestük, ám nem reagált levelünkre.
Hankó Zoltán 2007-től a Magyar Gyógyszerészi Kamara alelnöke volt, 2011-től a mai napig a szervezet elnöke, miután háromszor is újraválasztották. Egy, a tevékenységét jól ismerő gyógyszerész szerint mire kamarai elnök lett, már a Fidesz-KDNP népnemzeti vonalát képviselte.

