Akár 300 ezer forintos bírságot is kaphat, aki illegálisan éget hulladékot
Súlyos pénzbírságra számíthat, aki illegálisan éget hulladékot – figyelmeztetett az Élő Környezetért Felelős Minisztérium az égetőellenes világnap alkalmából közzétett bejegyzésében. A tárca hangsúlyozta, hogy a műanyagok és a szemét égetése súlyos egészségügyi kockázatokkal jár.
A közlemény szerint a keletkező szennyeződés növeli a rák, a szívinfarktus, az agyvérzés és a magzatok genetikai károsodásának veszélyét. Akár egyetlen, hulladékkal tüzelő háztartás vagy kisüzem is képes kilométeres körzetben elszennyezni a levegőt.
A hulladékégetés a leginkább karbonintenzív energiaforrások közé tartozik: kétszer annyi szén-dioxidot bocsát ki, mint a szén- vagy olajtüzelésű erőművek.
Magyarországon nyílt téren tilos a hulladékégetés. Háztartási berendezésekben is kizárólag a háztartásban keletkező papírhulladékot, valamint veszélyesnek nem minősülő, kezeletlen fahulladékot szabad elégetni. Aki ezt megszegi, jogsértést követ el, amely 300 ezer forintig terjedő bírsággal sújtható, adott esetben pedig bűncselekménynek is minősülhet.
A megoldást a minisztérium a hulladékcsökkentésben, az újrahasználatban, a komposztálásban és az újrahasznosításban látja. Ez egybevág a tárca őszi bejelentéseivel, amikor közölték, hogy megkezdték a MOHU hulladékkoncessziójának átfogó felülvizsgálatát, mivel a rendszer jelenleg túl sok hulladékot juttat a lerakókba, és az újrahasznosítás aránya elmarad az elvárttól.
A fűtési szezon és az őszi kerti munkák idején rendszeresen romlik a levegőminőség az országban. A napokban több városban is egészségtelen szintre emelkedett a szálló por koncentrációja. A helyzetet a lakossági fűtés mellett a zöldhulladék égetése is rontja: az avarégetés során tökéletlen égés zajlik, így nagy mennyiségű rákkeltő vegyület, például formaldehid és benz(a)pirén kerül a levegőbe.
Egy tizenegy éven át tartó hazai kutatás rávilágított arra, hogy a szilárd tüzelőanyagok elégetéséből származó mikroszkopikus részecskék egy része tartósan leülepedhet az emberi légzőrendszerben, különösen intenzív fizikai aktivitás közben.

