Kezdőlap Fenntarthatóság 12 millió facsemetét ültetnek el a következő években
12 millió facsemetét ültetnek el a következő években

12 millió facsemetét ültetnek el a következő években

által Marton

Gajdos László: 12 millió facsemetét ültetünk el a következő években

Közel 60 milliárd forintos országfásítási és települészöldítési programot indít a kormány – jelentette be szombaton Gajdos László élő környezetért felelős miniszter. A kormány a héten döntött az Országfásítási és Települészöldítési Program elindításáról.

Gajdos László azt írta, a következő években a korábbiaknál sokkal jelentősebb programot indítanak. A közel 60 milliárd forintos keretösszegű program részeként 12 millió facsemetét ültetnek el, legalább 1320 hektár új állami erdőt hoznak létre, 4 millió csemetével 20 ezer kilométernyi csatornaszakasz mentén végeznek fásítást, 39,6 milliárd forintból a településeket zöldítik, valamint elvégzik az erdőtüzek megelőzéséhez szükséges feladatokat.

A miniszter hozzátette, hogy nemcsak az erdők területét növelik, hanem azok természetességének megőrzésére és javítására is odafigyelnek. Ennek érdekében fokozatosan bővítik az örökerdő-üzemmódban kezelt erdők arányát is.

Gajdos László már szeptember elején jelezte, hogy benyújtotta a kormány elé a többéves, országos fásítási program elindításáról szóló előterjesztést.

A kormányzat a héten egy másik országos kezdeményezést is elindított: a parlamenti frakció tájékoztatása szerint társadalmi egyeztetés kezdődött a Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról. Az új intézmény feladata egy országos társadalmi részvételi infrastruktúra kialakítása és működtetése lesz, amelynek keretében lakossági fórumokat és közösségi konzultációkat szervezhetnek.

Ezt is kedvelheted