Lélegzetelállító fotókon az öreg erdők magányos remetéje
Az uráli bagoly a hazai erdők egyik legrejtélyesebb ragadozója, amelyet a természetfotósok különösen nagyra tartanak. Hatalmas, szinte tökéletesen gömbölyű feje méltóságteljesen fordul a hangok irányába, koromfekete szemei pedig mintha a vadon titkait őriznék. Sűrű tollazatát a szürke, a barna és a fehér finom árnyalatai mintázzák, ami tökéletes álcát biztosít számára a fatörzsek között.
Alkonyatkor az uráli bagoly életre kel: szárnyainak tollazata olyan puha, hogy teljesen nesztelenül hasítja az erdei levegőt, így a gyanútlan erdei egér vagy pocok már csak a tűhegyes karmok szorítását érzi. A madár a nyugalom szimbóluma, ám ha fészkét vagy fiókáit veszély fenyegeti, az erdő egyik legfélelmetesebb védelmezőjévé válik, és bárkivel szembeszáll. Kora tavasszal mély, tiszteletet parancsoló huhogása töri meg a fák csendjét, jelezve a terület birtoklását.
Hazánkban ez a fokozottan védett ragadozó szigorúan a zárt, idős, háborítatlan erdőállományokhoz kötődik. Első bizonyított hazai fészkelését az 1960-as évek elején regisztrálták a Zempléni-hegységben, amely mindmáig a faj legnagyobb és legstabilabb hazai bástyája. Az elmúlt évtizedekben a madár nyugati irányú terjeszkedésbe kezdett: mára a Bükk, az Aggteleki-karszt, a Mátra és a Börzsöny öreg erdeiben is hallatja hangját, nemrég pedig átlépte a Duna vonalát, és megtelepedett a Pilis, valamint a Visegrádi-hegység lombkoronája alatt is. A hazai fészkelőállományt ma 120–280 párra becsülik.
Mivel ez a méretes bagoly maga nem épít fészket, szívesen foglalja el a fekete gólyák vagy egerészölyvek elhagyott gallyfészkeit, illetve a nagy fák természetes odvait. Mivel az idős, odvas fák száma korlátozott, a szakemberek speciális, nagyméretű mesterséges fészekodvak százait helyezték ki a középhegységi erdőkben. Az őszi és téli hónapokban a fiatal vagy táplálékot kereső példányok kóborlásra hajlamosak, ilyenkor Zala és Vas megye peremvidékein, sőt az alföldi pusztákon is feltűnnek.
Az uráli bagoly alapvetően területféltő és magányos vadász, egész évben a saját revírjében tartózkodik. Északi származása miatt nappal is kiválóan lát és vadászik, különösen a borús, ködös téli napokon. Viselkedésének legdöbbenetesebb tulajdonsága a fészekvédő agresszió: a fiókanevelés idején a korábban nyugodt madár félelem nélkül megtámadja a rókát, a fészekrabló ragadozó madarakat, sőt az embert is, és borotvaéles karmaival szinte mindig a betolakodó arcát és szemeit veszi célba. A fészkek ellenőrzésekor a szakemberek ezért vastag bukósisakot, arcvédő plexit és motoros bőrkabátot viselnek.
Vadászat közben a türelem nagymestere: ritkán vadászik röptében, inkább egy alacsonyabb ágon ülve vár. Hallása elképesztően fejlett, a tollfátyol segítségével még a hótakaró alatt kaparászó rágcsálók pontos helyét is beméri. Főként erdei egereket és pockokat fogyaszt, de kisebb madarakat, sőt sündisznókat és mókusokat is zsákmányul ejt. Magyarországon természetvédelmi értéke 100 000 Ft egyedenként, védelmére a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület külön munkacsoportot hozott létre. Hosszú távú megmaradását a fenntartható erdőművelés szavatolja, amely meghagyja az idős, odvas fákat és a holtfát az erdőkben.
