Drasztikus változás: egyre sósabb a Balaton
A magas hőmérséklet és az erős párolgás miatt a Balaton vízkémiája drasztikusan változik, az édesvízi tartományból már kezd átlépni a félsós tartományba. Kétségbeejtő a Balaton vízmérlege, miközben a tó természetes part menti zónái folyamatosan szűkülnek – hívta fel a figyelmet Vasas Gábor, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója egy sajtóbeszélgetésen.
A szakember szerint a jelenlegi vízállás kifejezetten alacsony, ugyanakkor a tó történetében ez nem példa nélküli, hiszen a rekordalacsony, 2003-as szintet még nem érte el. Kétségbeejtőnek nevezte ugyanakkor, hogy a vízháztartás mérése óta 2000-től kezdődően már mintegy tíz olyan év volt, amikor a tó vízmérlege negatív tartományba került. Cáfolta azt a véleményt, miszerint a vizet a Sió-csatornán keresztül engednék le; a Sión csak minimális, elhanyagolható mennyiséget eresztenek le.
A Balaton rendkívül sérülékeny, sekély, átlagosan mindössze 3-3,5 méter mély tó, amelynek vízszintjét és vízháztartását alapvetően a magyarországi vízgyűjtő területre hulló csapadék határozza meg. A száraz, aszályos területek terjeszkedése már a Balaton vízgyűjtőjét is elérte, ezért a szakembereknek számos akut kihívással kell szembenézniük: a vízszint ingadozásával, az emelkedő sótartalommal, a potenciálisan mérgező algavirágzások kockázatával, az invazív fajok térnyerésével és az emberi tényezők káros hatásaival.
Az év első hőhulláma a teljes, 3-4 méteres mélységig közel 30 fokosra melegítette fel a tó vizét, ami megindította a víz töményedését, vagyis a sósodás folyamatát. A közhiedelemmel ellentétben az alacsony vízállás a Balaton esetében nem feltétlenül jelent rosszabb vízminőséget, és alapvetően az algásodásnak sem kedvez. Idén a tó kiváló vízminőséggel indította a tavaszt, a nyári hőkupola hatására azonban a fenéküledékből felszabaduló belső tápanyagterhelés miatt erőteljes algásodás indult meg, katasztrofális algavirágzás ugyanakkor nem következett be. A tápanyagok mobilizálódása miatt intenzív árvaszúnyog-rajzások indultak meg, ami természetes tisztulási lehetőséget is jelent, mivel a kirepülő rovarok jelentős biomasszát és tápanyagot vonnak ki a tóból.
A főigazgató szerint a Balaton alakja és vízgyűjtője nem változott, a partvonal és a vizes élőhelyek állapota viszont drasztikusan átalakult. Biológiai szempontból rendkívül kritikusnak nevezte a partvonal helyzetét: a lebetonozott, beépített part menti sávok ökológiailag hatalmas sivatagnak tekinthetők, miközben az élővilág jelentős része éppen a természetes part menti zónákban élne. A természetes szűrőként és szaporodóhelyként működő nádasokból mára csupán mintegy 11-12 négyzetkilométernyi egybefüggő terület maradt meg, holott ezek kulcsfontosságúak lennének a víz tisztulásához és a környezeti változásokkal szembeni ellenállóképességhez.
A beépítések és a jogszabályi háttér kapcsán döbbenetesnek nevezte az elmúlt tíz év folyamatait, és kijelentette: a Balaton már nagyon messze van a természetes állapottól. Az önkormányzatok és a hatóságok az engedélyeztetési eljárások során nem kérik ki a kutatóintézet véleményét, a beruházásokba nincs beleszólásuk. Véleménye szerint a part menti sáv beépíthetetlenségének szentnek és sérthetetlennek kellene lennie, vagy nyílt engedélyezési eljárásokhoz kellene kötni.
A hiányzó víz pótlásáról szólva elmondta: elméletileg felmerülhet a Dráva, a Mura vagy a Duna vizének odavezetése, azonban az idei nyár megmutatta, hogy ezek a folyók még drasztikusabb vízhiánnyal küzdöttek, mint a Balaton. Az időszakos vízpótlás teoretikusan elképzelhető, de a vízszintingadozást ezzel sem lehet elkerülni. A trendek alapján az ingadozás velünk marad, és az alkalmazkodás kemény kihívást jelent.
A Velencei-tó állapota komoly intő jel kell, hogy legyen a Balaton jövője szempontjából is. A kutatóintézet a közelmúltban a Balatonon alkalmazott monitoringrendszert a Velencei-tóra is kiterjesztette; a mérések alapján jelentés készül a víz és az élővilág állapotáról, amelyet a közeljövőben mutatnak be. Az előzetes adatok szerint a Velencei-tó vízminősége a kiszáradási jelenségekkel párhuzamosan rosszabb, mint a Balatoné, és a sósodás mértéke is drasztikusabb változást mutat.

