John Malkovich Oscar-esélyesként tér vissza Martin McDonagh új filmjében
John Malkovichot máris Oscar-esélyesként emlegetik a héten mozikba került Vadló Kilenc főszerepe miatt. A színész alakítása mellett a film egésze is figyelmet érdemel, amely az Erőszakik és A sziget szellemei után ismét egy férfibarátság próbatételéről mesél, és lehetőséget ad a végső számvetésre.
Malkovich egy idősödő, vércinikus CIA-ügynököt játszik, akinek volna mit meggyónnia. A cinizmus nála munkaköri követelmény: anélkül nem lehet államelnököket orvul meggyilkolni, tüntetőket csomagtartókba tuszkolni, csenevész demokráciákat destabilizálni. Az általa alakított Chris mégis unja az egészet, undorodik magától, és annál is jobban a főnökétől, akivel éppen azon mesterkednek, hogy Salvador Allende Chiléjét visszatérítsék az Amerika szempontjából helyes útra. Allendének vesznie, Pinochetnek jönnie kell, a balos egyetemisták, újságírók, tanárok és jogászok sorsát pedig ne firtassuk.
Egy Martin McDonagh-filmben persze a CIA-s bérgyilkosnak bőven lesz ideje eltöprengeni elhibázott életén és elkerülhetetlen halálán, valamint azon a purgatóriumon, ami a kettő között, festői környezetben vár rá. Ez az élet és halál közötti, ködlepte határvidék az első McDonagh-nagyjátékfilmben Bruges középkori városkája volt, a legutóbbiban a fiktív Inisherin szigete Írországban. A rendező egzisztencialista halálutakat bonyolító utazási irodája most a Húsvét-szigetre szervez társasutazást.
Az őslakosok Rapa Nuinak hívják a szigetet, de Christ hidegen hagyja: a reptéren dafke kijelenti a Rapa Nui elnevezést pártoló diáklányoknak, hogy a Húsvét-szigetre indul, mert meg akarja nézni a „nagy fejeket”. A politikai korrektség kifejezést 1973-ban, amikor a történet játszódik, még nem találták fel, de ha mégis, biztosan nem egy hetvenéves CIA-ügynök venné komolyan. A jelenet azt is megmutatja, hogy a Vadló Kilenc, hiába játszódik a nagy fejek mesebeli szigetén a hetvenes években, a mai Amerikával és Amerikáról is párbeszédet folytat.
