Orbán Viktor országjárásba kezdett, a Fidesz megyei választmányaival találkozik
Orbán Viktor újabb országjárásba kezdett, amelynek keretében a Fidesz megyei választmányainak tagjaival találkozik – értesült a Magyar Nemzet. A lap információi szerint a pártelnök a megyei választmányi ülések keretében egyeztet a párt helyi vezetőivel és meghatározó szereplőivel.
Az értesülést Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója megerősítette, ugyanakkor pontosította, hogy nem a párt helyi alapszervezeteinek felkereséséről van szó, hanem Orbán mindenhol a megyei választmány tagjaival találkozik, jellemzően megyei választmányi ülések keretében.
Havasi Bertalan arról is tájékoztatta a lapot, hogy a találkozók témája jóval szélesebb annál, mint hogy pusztán a párt szervezeti működésével kapcsolatos technikai kérdéseket vitassák meg. A beszélgetések középpontjában a politikai helyzet, a közösség összetartása, valamint Magyarország és a Fidesz jövője áll. A kommunikációs igazgató szerint ezek elsősorban kérdezz-felelek jellegű beszélgetések, amelyek során a megyei választmányok tagjai közvetlenül tehetik fel kérdéseiket a pártelnöknek.
Orbán eddig két megyét keresett fel, így további 17 megyei választmánnyal találkozik még, ám a látogatásoknak egyelőre még nincs meghatározott végdátuma. Havasi Bertalan elmondása szerint az ütemezés attól is függ, hogy az egyes megyei választmányok mikor tartanak ülést, illetve miként illeszthető össze az időpont a Fidesz elnökének programjával.
Bár az eddigi találkozókon Lázár János is részt vett, Havasi szerint ez nem azt jelenti, hogy Orbán és Lázár közösen járnák az országot. Mint mondta, a mostani egyeztetések nem kapcsolódnak Lázár János nyár során végzett felméréséhez. Lázár lemondott a parlamenti mandátumáról, és a Fidesz szervezeti, infrastrukturális és személyi állapotának felmérését kapta feladatul.
A mostani megyei találkozók a pártelnöki országjárás részét képezik, ugyanakkor nem nyilvános lakossági fórumok. Orbán az adott megyei választmány ülésén vesz részt, munkamegbeszélésekről van szó, amelyeken kizárólag választmányi tagok vehetnek részt.
Az országjárás így eltér Magyar Péterétől, aki szombaton legújabb országjárásának harmadik helyszínén, Szolnokon találkozott szimpatizánsaival. A miniszterelnök Rost Andreával, a térség tiszás képviselőjével lépett színpadra, és rögtön valamilyen italt dobtak felé. „Egy kis víztől vagy fröccstől még nem lett senkinek baja” – reagált Magyar. Később derült ki, hogy tojással próbálták megdobni a miniszterelnököt.

