Túl korán pattant bringára, elveszítette eredményét a magyar triatlonos
Kropkó Márta a triatlonos világbajnoki sorozat döntőjének szombati női versenyében először csak időbüntetést kapott, amit a versenybíróság a futam közben kizárásra változtatott. A magyar szövetség vasárnapi közleménye szerint a pontevedrai nagydöntőben negyedik helyen célba érő versenyző a verseny alatt tisztában volt azzal, hogy 15 másodperces büntetést kapott, mert az első depózás után még a vonal előtt ült fel a kerékpárra.
A futást annak tudatában kezdte meg, hogy az utolsó körben letölti majd a büntetést, méghozzá a szabályok szerinti lehető legkésőbbi pillanatban, taktikai okokból, hogy együtt tudjon futni az élmezőnnyel, amíg csak tud.
Ritka precedens
A szövetség közleménye szerint nagyon ritka precedens történt azáltal, hogy megváltoztatták a már meghozott döntést. Miután az első kör alatt a versenybíróság módosította a döntést, és törölte a büntetőtábláról a versenyző számát, már nem volt lehetősége leállni a büntetés letöltésére, hanem a szabályoknak megfelelően végigcsinálhatta a versenyt.
Az 1,5 kilométer úszást, 40 kilométer kerékpározást és 10 kilométer futást követően a helyszínen lévő stáb tagjai a sportolóval közösen megóvták a kizárásról szóló döntést, a bizottság azonban több mint kétórás ülést követően helybenhagyta a korábbi határozatot, és elvette a magyar versenyző eredményét.
Az olimpiai bajnok győzött
A versenyt az olimpiai bajnok francia Cassandre Beaugrand nyerte 1:50:52 órás idővel. Másodikként a brit Georgia Taylor-Brown ért célba 1:51:57 órával, a dobogó alsó fokára pedig a szintén brit Kate Waugh ért oda 1:52:23 órás idővel. Horváth Karolina 2:00:01 órával lett 45. az eredetileg 57 fős mezőnyben, amelyben Kuttor-Bragmayer Zsanett egészségi okból nem állt rajthoz.
Négy magyar a férfiak mezőnyében
Vasárnap a férfiak versenyét rendezik Pontevedrában, a mezőnyben négy magyar, Dévay Márk, Kiss Gergely, Kropkó Márton, valamint Lehmann Csongor lesz érdekelt. Pontevedrában csütörtökön Szalai Fanni világbajnoki aranyérmet nyert a junior nők között, pénteken pedig Hóbor Zalán bronzérmes lett az U23-as férfiak versenyében.

