Hüllők közötti kannibalizmusról készített videót az Alföldön egy természetőr
A zöld gyík hazánk legnagyobb termetű gyíkfaja, amely Magyarországon általánosan elterjedt, elsősorban szárazabb, gyepes, cserjés és nyílt erdei élőhelyeken fordul elő.
Táplálékának nagy részét ízeltlábúak teszik ki, amelyek közül előszeretettel fogyaszt bogarakat, egyenesszárnyúakat – sáskákat, szöcskéket, tücsköket – és kabócákat, de rendszeresen zsákmányol pókokat és hangyákat, emellett kisebb mennyiségben elfogyasztja a gyűrűsférgeket és csigákat is.
Ritkán előfordul azonban, hogy a nagyobb testű gyíkok, köztük a zöld gyík is, nagyobb zsákmány után néznek, és más gerinceseket, időnként más gyíkokat próbálnak elejteni. Mindezt alátámasztja egy Romániában leírt eset, amely szerint egy kifejlett zöld gyík egy szintén kifejlett, bár nála jóval kisebb fali gyíkot próbált elejteni, bár ebben az esetben csak annak a letört farkát sikerült elfogyasztania.
Egy másik megfigyelés szerint Németországban fiatal fürge gyíkot találtak a zöld gyík táplálékában. A zöld gyík legközelebbi rokona, a Nyugat-Európában honos nyugati zöldgyík esetében is ismert a hüllőpredáció: e faj egyedei elsősorban fiatal közönséges lábatlangyíkokat fogyasztanak.
Fontos kiemelni, hogy bár mindkét faj táplálkozásáról számos kutatás áll rendelkezésre, ezek az esetek kifejezetten ritkák, a legtöbb vizsgálat során kizárólag gerinctelenek kerülnek elő ezen gyíkok táplálékából.
A Puskás József természetvédelmi őrkerület-vezető által készített videón látható, ahogy egy kifejlett zöld gyík egy idén kikelt fiatal állatot fogyaszt el. A Tiszamenti Tájegységi iroda udvarán megfigyelt eset azért is különleges, mert a kannibalizmus korábban nem volt ismert a zöld gyík esetében.
A jelenség egyik magyarázata lehet, hogy a videón látható nőstény példány a táplálékhiány miatt szorult rá a kannibalizmusra. Bizonyos hüllőfajok esetében előfordul, hogy táplálékhiány esetén gyakrabban fogyasztják el fajtársaikat, ugyanakkor ezidáig ezt elsősorban kígyóknál figyelték meg. Ez a megfigyelés arra is rávilágít, hogy továbbra is fennállnak ismerethiányok még a gyakoribb hüllőfajok esetében is.
