Dessewffy Tibor: A nemzedék, amely csak Orbánt ismerte – és mégis elzavarta
Ennek a nemzedéknek a politikai szocializációja arról szólt, hogy a közügyek valaki más tulajdonában vannak, hogy a hatalom természeténél fogva totális, hogy a részvétel vagy hősiesség, vagy önbecsapás. Ezek a reflexek nem tűnnek el a választás éjszakáján.
Egy ártatlan kávézás közben egy zavarba ejtő könnycsepp indult el különös útjára az izraeli katonanő szeméből. Negyvenkét éves vagyok, és az egész felnőtt életem Bibi fogságában telt — mondta. Ez nem költői túlzás, hanem egy élet és egy ország politikai tragédiájának sűrítménye.
Benjamin Netanjahu 1993 óta vezeti a Likudot, 1996 óta megkerülhetetlen szereplője az izraeli politikának. Voltak évek, amikor nem ő volt a miniszterelnök – az izraeli közélet akkor sem tudott szabadulni tőle. Mellette vagy ellene, de mindent hozzá képest kellett meghatározni.
A figyelemnap
A digitális figyelemgazdaságban a figyelem már nem pusztán előfeltétele a politikai sikernek, hanem maga is elsőrendű hatalmi erőforrás: aki tartósan képes meghatározni, mire figyelünk, az jelentős részben azt is meghatározza, mit tekintünk valóságosnak, fontosnak és politikailag lehetségesnek.
Chris Hayes a The Sirens’ Call című könyvében az ilyen szereplőt figyelemnapnak – attentional sunnak – nevezi. A figyelemnap nem egyszerűen népszerű politikus: olyan fényforrás, amely mellett minden más szereplő, ügy és történet vagy megvilágítást kap, vagy árnyékba kerül. Ő jelöli ki, miről beszélünk – és ami fontosabb, miről nem. Nem egyszerűen főszereplője a nyilvánosságnak: berendezi azt.
Itthonról nézve világos, hogy Orbán Viktor is figyelemnapként regnált. Április 12-én azonban leáldozott ez a nap: a mindent beborító, fájdalmasan vakító fény egyetlen éjszaka alatt eltűnt, az ország pedig elvesztette azt a viszonyítási pontot, amely addig mindent vagy megvilágított, vagy árnyékba borított – és ami tizenhat éven át megkerülhetetlennek, öröknek és a világ természetes rendjéhez tartozónak látszott.
Ha már a figyelemnél tartunk, joggal szisszenhet fel az olvasó: no, és mi a helyzet az abszolút filmszínházzal, ahová Magyar Péter becsücsültette a nemzetet? A médialogika felől nézve ő a tökéletes figyelemnap: alig van olyan hírciklus, amelyben ne ő állna a középpontban, a saját felületein megkerüli a szerkesztőségeket, a szerkesztőségek pedig utána mennek, az ellenfelei róla beszélnek, a szövetségesei hozzá képest pozicionálják magukat. Érdemes azonban különválasztani a nyilvánosság figyelmi középpontjának elfoglalását az intézmények gyarmatosításától.
