Hónapokra vagyunk attól, hogy MI-férgek szállják meg az okoseszközeinket
Az egyik legnagyobb mesterségesintelligencia-fejlesztő cég ijesztő jelentést tett közzé, amelyben az MI-férgek fejlődésére és kirajzására figyelmezteti a közvéleményt.
A cég szerint egyes mesterségesintelligencia-modelljei hamarosan képesek lesznek önreplikációra, ami azt jelenti, hogy megtalálhatják a módját annak, hogy beszivárogjanak az internetre csatlakoztatott eszközökbe, például az okoshűtőkbe, a robotporszívókba és a többi okosotthonos kiegészítőbe.
Amint ez megtörténik, a modellek adatközpontok nélkül is képesek lesznek önállóan működni. A hétfőn közzétett jelentés szerint az önreplikáció egy elszabadult MI-modell feletti kontroll jelentős mértékű vagy teljes elvesztését jelentené, ugyanis így nem lenne többé egy központi hely, ahol le lehetne kapcsolni.
A cég által „mesterségesintelligencia-férgeknek” nevezett káros, autonóm programok „hónapok múlva” megszerezhetnek ehhez hasonló képességeket, ha nem lépünk.
Amint az irányíthatatlan mesterségesintelligencia-rendszerek elérik az intelligens eszközök feltörésének képességét, a hálózatokon keresztül terjedhetnek, miközben elkerülik az észlelést. A legrosszabb esetben a különböző mesterségesintelligencia-férgek közös erővel „kirajzhatnak”, hogy megtámadják a számítógépes hardvereket. Ez a jelentés szerint leginkább az otthonokra és a kisvállalkozásokra jelentene veszélyt.
A bejelentés nem jött váratlanul, a cég riválisaival együtt nyár óta próbálja felhívni az emberek és a döntéshozók figyelmét az MI-ben rejlő veszélyekre. Donald Trump amerikai elnök azonban továbbra is kitart, és hallani sem akar a fejlesztések lassításáról.

