Molnár Áron: Nagy részem van a rendszerváltásban, az életemen kívül mindent feláldoztam érte
Molnár Áron szerint jelentős szerepe van az idei kormányváltásban, és erről nem kíván szerénykedni. A színész-aktivista egy interjúban kijelentette: „Nagy részem van benne. Ebben nem fogok szerénykedni, mert nem szeretném ezt elvitatni nemcsak magamtól, hanem attól a közösségtől sem, akik mellettem voltak. Brutálisan nagy részünk volt benne.” Hozzátette, azért tudja ilyen magabiztosan kimondani ezt, mert tisztában van azzal, mit áldozott fel érte.
Arra a kérdésre, pontosan mit áldozott fel, azt válaszolta: „A mentális és a fizikai egészségemet. A magánéletemet. A szakmai előnyöket: amikor elkezdtem építeni a noÁr mozgalmat, minden pénzt, amit a Mi kis falunkkal kerestem, azt beleforgattam a klipkészítésbe. Szóval a minden, az minden.”
Arra, hogy megérte-e, így felelt: „Maximálisan. Azért érte meg, mert elképzelhető, hogy egy szabad országban fogunk élni, és én ennek része voltam” – jelentette ki.
Az általa nyilvánosságra hozott NKA-üggyel kapcsolatban azt mondta, ha nem ők vannak, akkor Hankó Balázs most nincs börtönben, és mára megtörtént volna egy második körös utalás a 17 milliárdon felül. „A forrásaim szerint lett volna még egy kör: ezért kezdtünk bele az egészbe, hogy ezt megakadályozzuk. És most ott tartunk, hogy tizenegy ember van letartóztatásban, köztük egy volt miniszter, aki jelenleg is országgyűlési képviselő” – mondta.
Elmondta azt is, hogy a kormányváltást követően megváltozott az attitűdje: ma már sokkal produktívabbak tudnak lenni, és érzik, hogy van következménye a munkájuknak. Új ügyet azonban már nem vállal, mert úgy érzi, nem engedheti meg magának, hogy tévedjen. Futó ügyeit – a kulturális támogatások kérdését és a gyerekvédelem ügyét – viszi tovább. „Ha valaki azzal keres meg, hogy mondjuk a Magyar Nemzeti Bankkal kapcsolatban vannak információi, azt mondom neki, azt vigye az NVVH-hoz, mást meg az érintett hatósághoz. Mert mindennap jönnek információk, és mindennap mérlegelem, miben érdemes nekem megszólalni. Régebben tizennégy ügyem futott egyszerre – ezt már korlátoznom kellett” – fogalmazott.

