Megnyitott az ARC kiállítás, de a kivilágítás egyelőre nem működik
Szeptember 18-án megnyílt az IDEGRENDSZERVÁLTÁS címmel futó ARC közérzeti óriásplakát-kiállítás Újbudán. A 26 évvel ezelőtt indult köztéri tárlat idei felhívásában olyan képeket vártak, amelyek megmutatják, milyen világban szeretnénk élni ahelyett, amit eddig csak mások hazudoztak össze nekünk.
Idén nem a megszokott Bikás Parkban, hanem a Petőfi híd budai hídfőjénél látogatható a tárlat, szokás szerint éjjel-nappal és ingyenesen. Éjjel azonban egyelőre nem érdemes látogatni, a szervezők bejegyzése szerint ugyanis jelenleg nem tudják megvilágítani a plakátokat.
A szervezők arról tájékoztattak, hogy a kiállítás területére vonatkozó szabályozás miatt csak egy hétfői, hivatalos és sikeres szakvizsgálat után helyezhető áram alá a világítási rendszerük. Ezért sem szombaton, sem vasárnap nem tudják megvilágítani a kiállított képeket – írták, hozzátéve, hogy nagyon sajnálják a kellemetlenséget.
Idén összesen 920 pályamunka érkezett be az ARC szervezőihez. Ezek sorsáról huszonhárom szakemberből álló zsűri és közülük két kurátor döntött. A legjobb alkotásnak járó díjat Kügerl Johanna Fejben dől el című alkotása kapta. A második helyezett Északi Tamás Ébredések című képe lett, a harmadik helyezést pedig Madarász Móric érte el Elbaszott lények című munkájával.
A kiállítás október 18-ig látható.

