Őrült összeget kapott az Indiana Jones és a végzet temploma gyereksztárja a film bevételei után
Ke Huy Quan gyerekszínészként szerepelt az Indiana Jones és a végzet templomában. Két évvel később szülei egy levelet kaptak Quan nevére címezve a Lucasfilmtől – olvasható a sztár Never Say Die című memoárjában.
Quan 12 éves volt, amikor eljátszotta Jones professzor hűséges segítőjét, Picúrt az 1984-es kalandfilmben. A könyvben felidézte, hogy körülbelül két évvel azután, hogy leszerződött a filmre, egy nap különös jelenet fogadta otthon. Szülei a konyhaasztalnál álltak, édesanyja a szóban forgó borítékot tartotta a kezében, apja pedig a benne lévő papírokat nézte. Egy 100 ezer dolláros csekk volt benne, akkor ez 4-5 millió forintnak felelt meg. Mai árfolyamon 100 ezer dollár 31-32 millió forintnak felel meg.
Quan nem értette, hogyan kaphat újabb pénzt egy olyan munkáért, amelyért egyszer már kifizették. A pluszbevétel a film későbbi bevételeiből neki járó részesedésből származott. A színész szerint akkoriban rendkívül ritka volt, hogy egy színész részesedést kapjon egy film bevételéből – különösen úgy, hogy egy gyerekszínész első filmszerepéről volt szó.
Úgy emlékszik, Steven Spielberg és George Lucas gesztusa volt, hogy az ő szerződésébe is bekerült ez a feltétel. „Az a kis részesedés megváltoztatta a családom életét” – írta Quan.
2023-ban a legjobb férfi mellékszereplőnek választották a Minden, mindenhol, mindenkor című filmben mutatott alakításáért. A legjobb filmnek járó díjat Harrison Ford nyújtotta át, majd amikor Ke Huy Quan is a színpadra lépett, nagy öleléssel köszöntötte kollégáját.

