Máris edzőt cserélt a magyarok Nemzetek Ligája-csoportellenfele
Már nem Willy Sagnol a georgiai labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya – közölte a georgiai labdarúgó szövetség. A magyarokkal azonos Nemzetek Ligája-csoportban szereplő csapat péntek este 1–0-ra kikapott Észak-Írországtól, ezt követően távozott a vezetőedző.
A hazai pályán elszenvedett vereség különösen fájdalmas volt: Hvics Kvarachelia büntetőt hibázott, az északírek pedig a 99. percben szerezték meg a győztes góljukat.
Sagnol 2021 óta 57 mérkőzésen irányította a georgiai nemzeti együttest, amellyel történelmi sikert ért el azzal, hogy kijuttatta a csapatot a 2024-es Európa-bajnokságra, ahol a nyolcaddöntőben búcsúzott.
A helyére az U21-es válogatott vezetőedzőjét, Ramaz Szvanadzét nevezték ki, így már a Budapesten rendezendő mérkőzésen is ő irányítja majd a georgiai csapatot.
A magyar válogatott az Ukrajna elleni, szintén 1–0-s hazai vereséggel kezdődött sorozat után október 2-án a harmadik fordulóban fogadja Georgiát a Puskás Arénában, majd november 14-én Tbilisziben lép pályára.
A csoportból az első helyezett feljut az élvonalba, az utolsó kiesik a harmadosztályt jelentő C divízióba, míg a második a feljutásért, a harmadik pedig a bennmaradásért vív osztályozót márciusban.

