Kezdőlap Külföldi hírek Fidesz: Hankó Balázs ellen fellépők nem kerülhetik el a felelősségre vonást
Fidesz: Hankó Balázs ellen fellépők nem kerülhetik el a felelősségre vonást

Fidesz: Hankó Balázs ellen fellépők nem kerülhetik el a felelősségre vonást

által Marton

Fidesz: a Hankó Balázzsal szemben fellépőknek személyes felelősséget kell vállalniuk

A Fidesz elnöksége kiáll Hankó Balázs mellett, akinek mentelmi joga kiadásáról hétfőn dönt a parlament – közölte a párt elnöksége. A testület szerint az eljárás „az újkommunista önkény újabb megnyilvánulása”, és hangsúlyozta: Hankó Balázs egyetemi tanár a nemzeti, keresztény tudományos és szellemi élet köztiszteletben álló, elismert tagja.

Az elnökség álláspontja szerint „abszurd”, hogy Hankó Balázst bűncselekménnyel hozzák összefüggésbe, és képtelenségnek nevezte, hogy a hatóság megvalósult kulturális produkciók támogatását minősíti hűtlen kezelésnek.

A nyilatkozat szerint a Nemzeti Kulturális Alap pénzeinek felhasználásáról a kormány világos szempontok alapján döntött, ami arra kötelezte a minisztert, hogy a rendelkezésre álló mintegy 17 milliárd forintot kulturális célokra – azon belül a populáris irányzatok támogatására –, valamint az ország egész területére nézve arányosan ossza szét, és kerülje el a források területi koncentrációját.

Az elnökség közölte: az eljárást szorosan nyomon követik, és a Hankó Balázzsal szemben jogellenesen fellépők nem kerülhetik el a személyes felelősségre vonást, amikor a nemzeti erők helyreállítják a jogállamot.

Hétfőn dönthetnek a mentelmi jog felfüggesztéséről

A legfőbbügyész-helyettes hűtlen kezelés bűncselekménye miatt tett indítványt Hankó Balázs mentelmi jogának felfüggesztésére a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség előtt folyó nyomozás eredményeként.

A Legfőbb Ügyészség közlése szerint a Nemzeti Kulturális Alap működése során a Kiemelt Kulturális Programok Ideiglenes Kollégiumát használták fel jogellenes cselekményre Hankó Balázs – a korábbi kormány kultúráért és innovációért felelős minisztere, az alap elnöke – irányításával. Hankó Balázs, amennyiben elítélik, öt-tíz év börtönbüntetést is kaphat.

Hankó Balázs mellett Seszták Miklós mentelmi jogáról is dönthet hétfőn az Országgyűlés rendkívüli ülés keretében.

Hankó Balázs és Seszták Miklós a legmagasabb fokú kockázati besorolást kapta a vagyonnyilatkozati vizsgálat során az Integritás Hatóságnál. A vizsgálat eredménye szerint több mint százan – főként politikusok – kerültek a legkockázatosabb kategóriába a vagyonnyilatkozati elemzés során.

Ezt is kedvelheted