Több mint negyven külföldi delegáció érkezik Budapestre az 1956-os évfordulóra
Magyar Péter miniszterelnök péntek reggeli Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy több mint negyven külföldi delegáció érkezik Budapestre az 1956-os forradalom hetvenedik évfordulója alkalmából. A kormányfő szerint a szabadságharc évfordulóját egy szabad, demokratikus és valóban független Magyarország ünnepli.
A bejegyzés szerint a fővárosba számos elnököt, miniszterelnököt, házelnököt, európai vezetőt, miniszterelnök-helyettest és minisztert várnak, konkrét neveket azonban nem említettek.
Magyar Péter délután fél négyre hívta az embereket a budapesti Kossuth térre, ahol a hivatalos program szerint ő maga mond ünnepi beszédet. Az állami ünnepség keretében a beszéd 17:15-kor kezdődik.
A külföldi vezetők érkezése miatt a Budapest Airport korábban jelezte, hogy a repülőtér környékén és az oda vezető utakon időszakos forgalomkorlátozásokra kell számítani.
A Fidesz egy nappal az október 23-i nemzeti ünnep előtt közleményt adott ki, amelyben Havasi Bertalan arról írt, hogy Magyar Péterre „senki nem kíváncsi”, miközben Orbán Viktor idejében Magyarország még „fontos tényező volt a világpolitikában”. A közlemény apropója az, hogy a miniszterelnök a múlt héten arról beszélt, uniós vezetők és a környékbeli országok vezetői közül is jó páran eljönnek majd vendégként Budapestre. A Fidesz szerint Magyar Péter „összevissza beszélt” 100-150 vendégről, és szerintük mára kiderült, hogy nem ez a helyzet.
Az eddigi információk szerint miniszterelnökök és államfők közül egy-egy személy érkezik Budapestre: Szerbiából Đuro Macut, Moldovából pedig Maia Sandu. Emmanuel Macron francia elnök biztosan nem jön, a franciák közölték, hogy az elnök látogatását senki nem erősítette meg.
Érkezik viszont és beszédet is mond Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, valamint jelen lesz António Costa, az Európai Tanács elnöke. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök felbukkanása is szóba került, aki a múlt héten a brüsszeli EU-csúcs alkalmával egyeztetett a magyar miniszterelnökkel. Zelenszkij azt mondta, nincs ellenére az ötlet, hogy eljöjjön Budapestre, új fejlemény azonban azóta nem jelent meg ezzel kapcsolatban.
A Fidesz a Bem József téren tartja hivatalos megemlékezését. A nem hivatalos fideszes rendezvény pedig a békemenetet helyettesítő „zászlómenet” lesz, amelyet Szilágyi Ákos szervez.

