Kezdőlap Sport Feczkó Tamás: A KTE elleni vereséget magunknak köszönhetjük
Feczkó Tamás: A KTE elleni vereséget magunknak köszönhetjük

Feczkó Tamás: A KTE elleni vereséget magunknak köszönhetjük

által Marton

Feczkó Tamás a KTE elleni vereségről: Magunkat végeztük ki

A Kecskemét 3-1-re nyert a DVTK vendégeként a labdarúgó NB II 12. fordulójának hétfői zárómérkőzésén. A találkozó hazai szempontból jól indult, Molnár Gábor egy szép kombinációt követően vezetést szerzett a DVTK-nak.

Erre azonban azonnal válaszolt a KTE: egy perc alatt kiegyenlített, majd a folytatásban két gólt is lőtt, és számos helyzetet dolgozott ki. A diósgyőriek vezetőedzője, Feczkó Tamás bosszúsan értékelte a látottakat.

„Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, hiszen az első 12 perc az történt a pályán, amit mi akartunk, és meg is szereztük a vezetést. Nagyon szépen lejátszottunk egy szögletfigurát, de magunkat végeztük ki, hiszen egy percre rá egy rutinos csapat nem kap gólt. Rutinos játékosok vannak hátul, nem lehetne, hogy ilyen hibát kövessünk el, főleg úgy, hogy nekünk kellett volna a kontrát vezetni három a kettőben” – mondta a vezetőedző.

Feczkó szerint a második gól is kulcsfontosságú volt, mert az is egy elrontott ellentámadásból indult. „A szünetben rendeztük a sorokat, jól jöttünk ki, volt egy 15 perces időszakunk, amikor több lehetőségünk is volt, de már nagyon nyíltak voltunk, mentünk az eredmény után, és a Kecskemét kivégezhetett volna minket a második félidőben. Természetesen minden gólt hiba előz meg. Ami a legbosszantóbb, hogy voltak olyan teljesítmények, amelyek egy ilyen mérkőzésen nem férnek bele. Nagyon jó lett volna, ha van tizenegy Holdampf Gergőm vagy Bényei Ágostonom a pályán, mert elképesztő, hogy mennyire párharcgyengék voltak ma páran.”

A vezetőedző szerint a mutatott játék aggasztó, de a csapat nincs gödörben attól, hogy kikapott egy bajnokaspiránstól. Kiemelte azt is, hogy érkezésekor a kiesés elkerüléséről volt szó, ezzel szemben ő azzal számol, hogy a DVTK az élmezőnyben zár majd.

„Hogy pontosan hányadik pozícióban, azt nem tudom, de nagyon sok munka vár ránk. Ahogy a győzelmek után is mondtuk, egy ilyen vereség után is ki kell jelenteni: bebizonyosodott, hogy még nagyon sokat kell dolgoznunk” – tette hozzá.

A Diósgyőr ötmeccses veretlenségi sorozata ezzel véget ért, a csapat 15 ponttal a kilencedik helyen áll.

Ezt is kedvelheted