Mi Hazánk: bűncselekményt követett el a Tisza képviselője, mondjon le
A Mi Hazánk szerint bűncselekményt követett el Schummer Orsolya, a Tisza országgyűlési frakcióvezető-helyettese, ezért le kell mondania mandátumáról – közölte a Mi Hazánk Sajtóosztálya.
A közleményhez mellékelt videó szerint Schummer Orsolya a mellette ülő Csézy Erzsébet szavazógombját is megnyomta egy kétharmados szavazás során. A felvételen Forsthoffer Ágnes házelnök szavazásra kéri a képviselőket, majd Csézy Erzsébet megnyomja a szavazógombot, ezt követően azonban a Tisza frakcióvezető-helyettese is odanyúl, és határozott mozdulattal újra megnyomja a gombot.
A Mi Hazánk szerint más magyarázat is elképzelhető. Álláspontjuk szerint az érintett szavazásnál a Tisza frakciója megosztott volt, mert Magyar Péter bekiabálása miatt változtatta meg a kormánypárt az előző napi álláspontját. „Így még az is elképzelhető, hogy Schummer felülbírálta a képviselőtársa által leadott szavazatot, ám ez egyértelműen nem vehető ki a videófelvételen” – emelték ki.
A párt felidézett egy 2007-es esetet is az Országgyűlésből, amikor ugyanilyen szavazásért Kispál Ferenc fideszes országgyűlési képviselő vállalta a felelősséget, és lemondott mandátumáról. A Mi Hazánk szerint az Országgyűlés méltóságának megőrzése és a legfőbb népképviseleti szervbe vetett választói bizalom megtartása érdekében ugyanezt várják el a Tisza Párt képviselőjétől is.
Az esettel kapcsolatban kérdéseket küldtek a Tisza Párt sajtóosztályának; válasz esetén a cikk frissül.

