Videókon a krakkói lövöldözés
November 7-én délután több lövést is leadtak járókelőkre Krakkó belvárosában egy mozgó járműből, és az esetről több videófelvétel is készült. Az egyik, a közösségi platformon közzétett felvételen az látható, hogy egy mozgó fekete járműből lövéseket adnak le, miközben már egy rendőrautó halad a gépkocsi után.
Egy másik, az utcáról rögzített felvételen az látszik, hogy a felvétel készítője éppen ott tartózkodott, ahová a fegyveres elkövető behajtott, majd lövöldözésbe kezdett.
Mi történt Krakkóban?
A halálos áldozatokkal járó lövöldözés november 7-én délután történt Krakkó történelmi belvárosában. A lengyel tűzoltóság szóvivője, Hubert Ciepły szerint a lövéseket a felvételeken is látható járműből adták le a város főterén délután 3 óra körül, véletlenszerűen megcélozva a járókelőket.
Egy közzétett felvétel megörökíti azt is, ahogy egy rendőr többször is rálő a támadóra, miközben ő maga is megsérül. Az első hírek két halottról szóltak, később a rendőrségre hivatkozva már arról lehetett olvasni, hogy az incidensnek öt halálos áldozata van, több mint egy tucatnyian pedig megsebesültek. A sérültek között két rendőr is van.
A mentők a város egyik legismertebb műemléke, a Mária-templom közelében látták el a sérülteket, miközben egy légimentő helikopter is leszállt a főtéren.
A katonai öltözéket viselő támadót a rendőrök meglőtték, elfogták, és kórházba szállították. A hatóságok egyelőre vizsgálják a támadás indítékát és körülményeit. A lengyel miniszterelnök azt közölte, hogy rendszeresen tájékoztatást kap a belügyminisztertől az esetről.

