Orvostechnikai világszínvonal magyar pecséttel
Kevesen tudják, hogy az egyik legelterjedtebb, világszerte alkalmazott fényterápiás módszer gyökerei egy budapesti laboratóriumig vezethetők vissza.
1967-ben Dr. Mester Endre sebész professzor, a Semmelweis Egyetem kutatója figyelt fel elsőként arra, hogy bizonyos hullámhosszú, alacsony intenzitású lézerfény serkentőleg hat a sejtek regenerációjára. Ezzel megszületett a fotobiomoduláció tudománya – egy magyar felfedezés, amelyre azóta nemzetközi kutatások és termékek egész sora épült, köztük a szintén hazai fejlesztésű Safe Laser technológia is.
Ez a történet jól mutatja, hogy a hazai orvostechnikai innováció nem új keletű jelenség. A kérdés inkább az, hogy ez a hagyomány hogyan érvényesül a mai, jóval szigorúbban szabályozott környezetben.
A felfedezés után évtizedekig azonban csak kórházi, szakrendelői körülmények között, orvosi felügyelet és védőszemüveg mellett lehetett lágylézeres kezelést kapni. Ez komoly korlátot jelentett: hiába ismerték a módszer előnyeit, a hozzáférés szűk keresztmetszete miatt viszonylag kevesen tudták rendszeresen igénybe venni.
A Safe Laser igazi innovációja pontosan ezen a ponton hozott áttörést. A cég olyan szabadalmaztatott optikai rendszert fejlesztett, amellyel az általuk gyártott lézerkészülékek a szemre nézve is teljesen veszélytelenül, szakfelügyelet és védőszemüveg nélkül, otthoni környezetben is használhatóvá váltak. Ezzel a kezelés a ritka, szakrendelői alkalomból napi otthoni rutinná válhat, ami sokak számára megkönnyítheti a rendszeres, célzott kezeléshez jutást.
Ennek különösen egy olyan országban van súlya, ahol egy tavaly nyári, ezerfős országos felmérés szerint a lakosság 95,6 százaléka él együtt valamilyen mozgásszervi panasszal, ugyanakkor mindössze 15 százalékuk jut el rendszeres terápiára – vagyis a Safe Laser pont ott kínál várólista nélküli megoldást, ahol az ellátórendszer legszűkebb a keresztmetszet.
A magyar orvostechnikai innováció ma tehát nem elsősorban arról szól, hogy új ötletekben nincs hiány – ezt Dr. Mester Endre felfedezése és az arra épülő Safe Laser technológia is jól mutatja –, hanem arról, hogy a fejlesztők végig tudják-e vinni egy ötletet a szabályozási megfelelésen és a nemzetközi piacra lépésen át. Az olyan hazai cégek, mint a Safe Laser, nemcsak egy-egy terméket visznek sikerre, hanem azt is bizonyítják, hogy a magyar orvostechnikai szektornak helye van a nemzetközi élmezőnyben.

