Vasárnapi időjárás: az ország felén még zavartalan lesz a napsütés, nyugaton eső is előfordulhat
A hét utolsó napján is még a napsütés lesz meghatározó, nyugat felől azonban megjelennek a felhők, amelyek fokozatosan meg is vastagodnak. Nyugaton kisebb eső is előfordulhat, keleten viszont estig marad a szikrázó napsütés.
Vasárnap a látási viszonyok javulását követően az ország keleti felén csaknem zavartalan napsütésre, ugyanakkor a Dunántúl, majd a középső országrész fölött is egyre összefüggőbb felhőzet terjeszkedésére, vastagodására lehet számítani. A felhőzetből főként este, késő este néhol gyenge eső is előfordulhat.
Alapvetően gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg időnként a délies irányú szél.
Kora délután 8 és 13 fok közötti értékeket mérhetünk, késő este pedig -2 és +6 fok közé hűlhet le a levegő.

